Én, a lélek

Csendben ülök… Tudatába vagyok a sok különböző energiának, amiből az élet felépül… Egy kis időre el akarom fordítani a figyelmemet ezektől a fizikai energiáktól és az energiámat befelé irányítom… Tudatosan arra figyelek, hogy ellazuljak, hogy elengedjem az izmok feszültségét…., minden nyugodttá válik… ellazulok… Most, ahelyett, hogy kifelé tekintenék, engedem, hogy a tudatommal befelé nézzek… Bár érzékelem a kinti világot, de eldöntöm, hogy néhány percig nem azt nézem… engedem, hogy a külvilág hangjai eltűnjenek a messzeségben… A tudatom képernyőjén elképzelek egy fénypontot…  Ahogy a test békésen ül, tudatába kerülök az életerőnek, az élet forrásának a homlokom közepén. Ez vagyok én, egy örökkévaló fénypont. Az örökkévaló formám tudatosságában összegyűjtöm az energiáim teljes erejét… Tudom, hogy én ennek a fizikai eszköznek, a testemnek vagyok a mestere… Én irányítom a fizikai érzékszerveim működését… Mit látok ezeken a szemeken keresztül? Én döntöm el, mit mondok az ajkaimon keresztül, hogy mit szívok magamba mindabból az információból, amit hallok a füleimmel… Én, a fénypont, az örökkévaló lélek vagyok a teremtő. Én, ez a pont egy végtelen energia vagyok. Én vagyok a mester. Ezzel a tudatossággal képes vagyok fényt és életet küldeni a fizikai testen keresztül, arra használva ezt a testet, ami épít és táplál, ami jósággal teli.