Elengedés

Életünk legnagyobb részét azzal töltjük, hogy sok dologhoz ragaszkodunk, leginkább a múltból. Igy nem tudjuk, hogy mit jelent szabadnak lenni. Néha azt gondoljuk, hogy csak akkor tudunk végrehajtani dolgokat, ha kitartunk mellettük, legyen szó egy kapcsolatról vagy egy helyzetről. Ha egy madarat erősen fogunk, valószínűleg összenyomjuk. Még akkor is, ha egy madarat gyengéden fogunk meg, a madár nem teljesíti létezésének küldetését, ami a repülés. Ha egy virágot tartok a kezemben, meddig fog megmaradni? Ha engedem, hogy a virág a vízben tovább éljen, hosszabb ideig megmarad. Ha a virág a földben él, a természetes környezetében, még hosszabb ideig fog élni. Először ott van a vágy, hogy szükségem van arra a virágra, tehát levágom. De nem elég, hogy a virág a vázában van, annak az enyémnek kell lennie, és így megtagadom annak a létezését.

A kapcsolatokban, ha valakihez ragaszkodom, nem adok teret és szabadságot a másiknak, hogy kifejezze önmagát, és az legyen, aki, valójában. Ragaszkodni valamihez és azt nem elengedni, ez mutatja a saját bizonytalanságomat. Félek, tehát ragaszkodnom kell valamihez. Abban a pillanatban, amikor stabillá válok és biztos vagyok önmagamban, amikor van önbizalmam, többé már nem ragaszkodnom.

Ha nincs elengedés, nem engedem meg a másiknak, hogy fennmaradjon. Miért nem akarjuk elengedni a körülményeket? A körülmények változnak, semmi nem marad ugyanolyan. Sokszor ragaszkodunk az eseményekhez a tudatunkban. Egy bizonyos helyzet képe, vagy valaminek a benyomása, ami ott maradt a tudatunkban, tovább ismétli önmagát a fejemben. Én ragaszkodom ehhez a tudatállapothoz, ami igen értékes teret foglal el bennem. Csak egy korlátozott mennyiségű tér van a tudatomban. Választhatok, hogy mit kezdek vele. Néha úgy tűnik, mintha a csodálatos emlékek eltűnnének, és csak a fájdalmas emlékek maradnának meg. Ez furcsa, mert nem akarok fájdalmat tapasztalni, és mégis, a fájdalmas emlékekhez ragaszkodom. Azzal, hogy ezekről az eseményekről gondolkozom újra és újra, táplálom önmagamat az ismétlődő fájdalommal. Nem a másik a zsarnok, az elnyomó. Én magam válok önmagam áldozatává azzal, hogy nem engedem el azt a bizonyos helyzetet. Szerencsére nem mindig vagyunk ebben az állapotban, de vannak életperiódusok, helyzetek vagy kapcsolatok, amikben megragadunk. Fontos, hogy megengedjem önmagamnak, hogy fejlődjek, és előre haladjak. Ha ezt megteszem önmagamért, akkor teret és engedélyt adok másoknak is, hogy tovább haladjanak és fejlődjenek.

Ez az elmélet – de hogyan lehet megtenni? Az első dolog, hogy felismerem, hogy nekem kell valamit tennem a saját belső világomért, mert a folyamat a tudatban megy végbe. Belső szinten kell szabadnak lennem. A legtöbb ember azt gondolja, ha külsőleg elrendezik és rögzítik a dolgokat, akkor a dolgok jobbak lesznek. A dolgokat külsőleg elrendezni, olyan, mintha ragasztót használni, ami egy kis ideig összetart, de aztán újabb és újabb ragasztó-csíkokra van szükség. Egy gyors rögzítés nem elég. Ha megértjük, hogy a dolgok a tudatban kezdődnek, és aztán mennek kifelé, elkezdhetjük keresni a válaszokat önmagunkban, és akkor tudunk tartós megoldásokat találni.

Az elengedés nem jelent elvágást. Elvágni a dolgokat nem jó. Gyengéden félreállni, szabaddá válni, és ráébredni arra, hogy képes vagyok az elengedésre a megfelelő pillanatban, amikor a dolgok készen állnak arra, hogy változzanak - ez egy sokkal lágyabb és kevésbé fájdalmas folyamat.

Kérdezzük meg önmagunktól: mi az, amire valóban szükségem van? Amikor elkezdem kielégíteni a saját belső szükségleteimet, felismerem, hogy valójában nem is kell ragaszkodnom ahhoz a madárhoz. Amikor kitárom a kezem, és látom, ahogy a madár szabadon elrepül, képes vagyok szeretni és méltányolni annak a szépségét és repülését. A madár lehet, hogy visszatér és megpihen a kezemen a saját akaratából és választásával.

Hasonlóan ehhez, el kell engednem a vágyaimat. Amikor megszületik egy vágy, ott forog bennem, újra és újra felmerül a tudatomban mindaddig, amíg ki nem elégítem. Ahogy a vágy teljesül, újabb vágyak merülnek fel. Egyre több. Ez egy végeláthatatlan folyamat, és soha nem juthatok el a béke és a teljesség állapotához.

Nagyon sok üres tér van a lélekben. Azt gondoljuk, hogy azokat az üres tereket majd feltölti a pozíció, a tulajdon, és a partnerek. A módszer, hogyan kitöltsük a teret, nem a futó kapcsolatok, vagy a változó pozíció a munkahelyen, vagy a tulajdon. Azzal tudom magam feltölteni, hogy összekapcsolódom a saját belső erőforrásaimmal, és kapcsolatot teremtek az istenivel. Ez a végtelen Forrás soha nem hagy el és nem tesz szárazzá. Ahogy feltöltöm magam, érzem a szeretet, a béke, az öröm erejét, ahogy visszatér a belső lényemhez. Biztonságban vagyok, bízok önmagamban. Többé nincs szükségem arra, hogy emberekhez vagy dolgokhoz ragaszkodjam. Amikor másokkal vagyok, jelen van a szeretet és a boldogság érzésének cseréje, de mégsem függök tőlük. Ha nincsenek a közelemben, akkor sem hiányolom őket. Ez a szabadság állapota, amit a lélek képes megtapasztalni. Az elengedés nem kényszer vagy áldozat. Az elengedés azt jelenti, hogy félrelépek, és szabad vagyok. Azt jelenti, szabadságot adok és teret biztosítok másoknak. Az elengedés állapotában képes vagyok hátralépni és távolból szemlélni a dolgokat. Ha a dolgokat túl közelről szemlélem, nem kapok világos képet. Amikor csak egy fát látok, nem ismerem fel, hogy az egy egész erdő része. Egy kicsit visszalépve engedem, hogy a dolgokat szélesebb távlatból lássam. Másképpen látni a dolgokat, a belső bölcsesség folyamata. Megtanítani önmagamat, hogy a dolgokat különböző szempontból lássam, ez a szellemiség útja.

Válaszaink többsége nem logikus, de érzelmi alapú. Amikor valami történik, az érzelmeink, az érzéseink azonnal felmerülnek, és a válaszaink azonnaliak. Választhatjuk azt is, hogy így élünk, állandóan reagálva, káoszt teremtve, majd később azt rendbe téve. A gond az, hogy a rendbetétel, és a takarítás folyamata időt vesz igénybe. Az elengedés azt jelenti, hogy a béke belső állapotában vagyunk, és azt tesszük, ami helyes, és a helyzetnek megfelelő. Amit megtehetek, hogy megtanulok megfontolt választ adni, ami melegséggel teli, szeretettel teljes és megértésen alapszik. Nemcsak látni és reagálni, de teret adni önmagamnak a megállásra, az elmélkedésre… és aztán a válaszra.