Boldogság

Az élet legnagyobb kincse a boldogság. Az ez iránti vágyunk végtelen. Hol kezdődött? Az első tapasztalattal, hogy testben vagyok, hogy mozgatom a karjaimat, a lábaimat, az ujjaimat, hogy kimondtam az első szavakat, hogy a szemeimmel láttam, a füleimmel hallottam, a kezeimmel játszottam, hogy megtanultam gondolkodni, rajzolni, magyarázni, megérteni... Amikor azt mondták, hogy valamit jól tettem, hogy csinos vagyok, okos vagyok, sikeres vagyok, első vagyok… Ez az a boldogság, ami nem sértett másokat. A természetes boldogság és elégedettség állapota, a létezés boldogsága, hogy csak vagyok. De honnan jött a boldogtalanság? Mi teremtette meg és mi változtatta meg az ártatlan boldogságot?

Az igazi boldogság önmagam ismerete, ezért minden támasz nélküli. Független, túl van a vonzásokon, az érzelmi függőségeken, az állandó akaráson. „Én ezt akarom, én azt akarom...” Az állandó akarás a boldogság görcsös keresése. De amit a vágyak teljesülésével kapok, csak vélt boldogság. Valamit mindig keresünk, ami a boldogságunkat megteremti, legyenek ezek a kapcsolatok, zene, mozi, kábítószerek, új ruha, stb. Először valóban adnak valamilyen örömet és elégedettséget, de az idő múlásával még többre van szükség. Azután egyre nehezebbé válik az öröm, a megelégedettség megtapasztalása. A boldogság állandó kutatása ebben az örökké változó világban, az állandó mozgás világában, ahol semmi nem marad állandó, végül boldogtalansághoz, szomorúsághoz és feszültséghez vezet.

De hogyan tudom visszanyerni a természetes boldogságot, ami szabad a szomorúság minden formájától?

Ehhez öt dologra kell figyelnem. A gondolataimat, a szavaimat, a tetteimet, az időmet és a vagyonomat hasznos módon kell használnom. Ha ezeket jól használom, akkor boldogságot tapasztalok, ha rosszul, akkor szomorúságot okoznak. Amikor elkezdem ezt az öt dolgot mesterként használni, akkor a boldogság és béke helyre áll. Mire van szükségem ahhoz, hogy ezt a folyamatot elkezdjem? A figyelmemet egy időre el kell távolítanom a boldogság keresésétől és meg kell értenem a szellemi bölcsességet és igazságot. Meg kell értenem, de még ennél is fontosabb, hogy megtapasztaljam, hogy az eredeti természetem a béke, a tisztaság, az üdvösség, az igazság és az erő. Meg kell tanulnom a módszereket, hogy ezeket újból a felszínre hozzam. Meg kell ismernem önmagamat. A pozitív oldalra kell koncentrálnom és ezt a pozitivitást kell kinyilvánítanom a gondolataimon, a szavaimon és a tetteimen keresztül. Meg kell tanulnom ellenőrizni a gondolataimat és érzéseimet, mert azok az én teremtéseim. Meg kell tanulnom használni a gondolati erőt, hogy megértsem önmagamat. Meg kell tanulnom használni a nyelvemet, hogy az ne úgy viselkedjen, mint egy mérges kígyó, ami másokat bánt és nevetségessé tesz, mert ez nekem is boldogtalanságot okoz. A tetteimnek hasznot kell hozniuk másoknak és önmagamnak is. Azok ne csak önmagam hasznáért legyenek, mert ez magányossághoz vezet! Türelmesnek kell lennem másokkal, függetlenül a koruktól, a bőrszínüktől, a nemüktől, és még akkor is tiszteletet kell adnom, ha ők inzultálnak engem.

Ez az a módszer, ami helyreállítja a toleranciát, és viszonzásképpen újból visszanyerem azt a boldogságot, amit keresek. Kis erőfeszítésre ugyan szükség van, de az elérés óriási. A remény helyreáll és ennek az eredménye a harmónia. 

A szellemiség jelentése

A szellemiség nem ugyanaz, mint a vallás. Lehet vallás szellemiség nélkül, és a szellemiség megteremtheti a szentség érzését, ami mindegyik, vagy a legtöbb vallásra jellemző. Sok ember számára a vallás szó egyszerűen csak egy címkévé vált, ami rituálékra, vagy fanatizmusra utal, kevés, vagy egyáltalán semmilyen szellemiséggel. És mégis, a vallás alapjelentése az egymáshoz való újbóli csatlakozás, vagy összekapcsolódás, ami azt feltételezi, hogy az „én” újból egyesül a teremtő forrással és ez valójában nagyon szellemi. Ez a szellemiség célja. 

A szellemiség a megértéssel kezdődik. Néha hirtelen jöhet, és néha csak fokozatosan történik meg, de eljön, és annak mértékében válik egyre mélyebbé bennem, hogy azt, amit megértettem, mennyire alkalmazom az életemben. A három legfontosabb koncepció, ami a szellemi megértés alapját képezi,

• megérteni önmagamat és, hogy hogyan szemlélem önmagam a világgal való kapcsolatomban,
• a Forrás, vagy a Legfelsőbb megértése és a Vele való kapcsolatom,
• megérteni az ok és okozat, vagyis a karma törvényét.

A szellemiséget soha nem lehet elválasztani a mindennapi élettől. Valójában ez irányítja és megerősíti az életemet és a mindennapi tevékenységemet. Ha azt gondolom, hogy nekem ki kell lépnem a világból, vagy el kell mennem és egy hegy tetején kell ülnöm, vagy egyszerűen fel kell állítanom egy vallási hiedelemrendszert azért, hogy szellemivé váljak, akkor valami hiányzik a megértésemből a szellemiség igaz jelentésével kapcsolatban. 

Ugyanúgy, ahogy vannak törvények, amik irányítják az anyagi világot, vannak szellemi törvények is. A karma törvénye, az ok-okozat szellemi törvénye informál a saját felelősségemről, azzal kapcsolatban, hogyan viselkedjek, valamint a tetteim következményeiről. A lélek és a Legfelsőbb megértése nyilvánvalóvá és alkalmazhatóvá válik az életemben.