Az élet legnagyobb kincse a boldogság és e
tapasztalat iránti vágy végtelen. Hol kezdődött? Az első tapasztalattal, hogy
testben vagyok, hogy mozgatom a karjaimat, a lábaimat, az ujjaimat, hogy
kimondtam az első szavakat, hogy a szemeimmel láttam, a füleimmel hallottam, a
kezeimmel játszottam, hogy megtanultam gondolkodni, rajzolni, magyarázni,
megérteni. Amikor azt mondták, hogy valamit jól tettem, hogy csinos vagyok,
okos vagyok, sikeres vagyok, első vagyok. Ez az a boldogság, ami nem sértett
másokat. Ott volt a természetes boldogság, a béke és az elégedettség érzése. De
honnan jött a boldogtalanság? Mi változtatta meg az ártatlan boldogságot?
Az igazi boldogság maga az önismeret, ezért minden
támasz nélküli. Független, túl van a vonzásokon, az érzelmi függőségeken, az
állandó akaráson. Valamit mindig keresünk, ami megteremtheti a boldogságunkat,
legyenek ezek a kapcsolatok, a zene, a mozi, a kábítószerek, a ruházkodás, stb.
Először valóban adnak valamilyen élvezetet és kielégülést, de az idő múlásával
még többre van szükség, hogy fenntartsák a boldogságot. Azután egyre nehezebbé
válik az öröm, a megelégedettség megtapasztalása, mert egyre szélsőségesebbé
válunk. A boldogság állandó kutatása ebben az örökké változó világban, ahol
semmi nem marad állandó, végül boldogtalansághoz, szomorúsághoz és
feszültséghez vezet. A keresés olyan szokássá válik, amit nem tudunk abbahagyni,
és mire felismerem, hogy az, amit eddig kerestem, nem a boldogság igaz forrása,
már sok terhet felhalmoztam a különböző szokásokkal és tapasztalatokkal, és tetteim
következményeivel.
Ugyanakkor biztos van valamilyen módszer, amivel meg
tudom változtatni a régi szokásaimat, és visszanyerem a természetes
boldogságot, ami szabad a szomorúság minden formájától?
Mire van szükségem, hogy a folyamatot elkezdjem? A
figyelmemet egy időre el kell távolítanom a boldogság keresésétől és meg kell
értenem a szellemi bölcsességet és igazságot. Meg kell értenem, hogy az eredeti
természetem a béke, a tisztaság, az üdvösség, az igazság és az erő. Meg kell
tanulnom a módszereket, hogy ezeket újból a felszínre hozzam. Meg kell ismernem
önmagamat. A pozitív oldalra kell koncentrálnom mindenben, a gondolataimban, a szavaimban
és a tetteimben. Meg kell tanulnom ellenőrizni a gondolataimat és érzéseimet,
mert azok az én teremtéseim. Meg kell tanulnom használni a gondolati erőt, hogy
megértsem önmagamat. Meg kell tanulnom használni a nyelvemet, hogy az ne úgy
viselkedjen, mint egy mérges kígyó, ami másokat bánt és nevetségessé tesz, mert
ez önmagamnak is boldogtalanságot okoz. A tetteimnek hasznot kell hozniuk
másoknak és önmagamnak is. Azok ne csak önmagam hasznáért legyenek, mert ez
vezet a magányhoz! Türelmesnek kell lennem másokkal, függetlenül a koruktól, a
bőrszínüktől, a nemüktől, és még akkor is tiszteletet kell adnom, ha ők
inzultálnak engem. Lehet, hogy az egyensúly visszaállításához szükség van egy kis
erőfeszítésre, de az elérés óriási, és az eredmény a harmónia és a belső öröm.
