Nagyszerűen érezni magam

Talán reálisabb először is pozitívnak érezni magam. Aztán, jónak, jobbnak, és a legjobbnak, és végül nagyszerűen érezni magam. Biztosan nem érezhetem nagyszerűen magam bármivel kapcsolatban, amíg nem érzem pozitívnak és jónak magamat. Nem számít, hogy mások mit mondanak, vagy milyen negatív dolgok történtek a múltban. Pozitívnak lenni nem azt jelenti, hogy elrejtem a bennem lévő negatívat, és azt tettetem, hogy az nincs is bennem. Azt jelenti, hogy kivonom a rejtett lehetőségeket és leckéket mindabból, ami látszatra kaotikus, igazságtalan, vagy nem igazán kívánt dolog. Minden dolognak az életemben megvan a maga oka. Bízni abban, hogy bármi is történik, annak megvan az értéke - ez segít abban, hogy megőrizzem a pozitív látásmódot, és segít abban is, hogy jól érezzem magam, ami a nagyszerűnek érezni magam alapja. Az ilyen bizalom egy egészen más perspektívát és rálátást ad a dolgoknak. Ugyanakkor, ha túlzottan terhelnek a dolgok, vagy az emberek, akik körülöttem vannak, vagy beleavatkozom a dolgokba, akkor nem tudom megőrizni a semlegességet. Egy objektív perspektívából láthatom a teljes képet, az egészet anélkül, hogy elvesznék a részletekben. Ez a perspektíva engedi, hogy használjam a tiszteletet, a toleranciát, a türelmet, ami abban is segít, hogy elbánjak a negatív szituációkkal. Ez megnyitja a szívemet és a tudatomat az új lehetőségek felé. Ez a semlegesség megteremti a belső csendet, amiben láthatom, és érzékelhetem a saját belső békémet, jóságomat és erőimet. Ez az, ami hatalmas különbséget teremt az életemben. Nagyszerűnek érezni magam, nem egy ideiglenes eufória. Ha valóban nagyszerűen érzem magam, akkor ez a tudat egy állandó pozitív állapotát eredményezi önmagammal, és az életemmel kapcsolatban. Ez akkor tud megtörténni, amikor megtapasztalom a saját szellemi identitásomat és erőforrásaimat, amik a lényem örökkévaló részei. Ez nem csak egy remény, egy teória, vagy egy elképzelés. A csendben összekapcsolódom a realitással, ami az életemet úgy lehorgonyozza, hogy semmilyen zűrzavar nem tud egy áldozattá tenni. Ahogy elérjük az önmagunk feletti mesteriességet, nagyszerűen érezzük magunkat. Nincsenek rejtett kifogások, miért, hogyan, de, mert…, különben ezek becsapnának. Helyette azt mondom, igen, meg tudom tenni. Tegyem meg most. Amikor van bennünk kellő bátorság, hogy kísérletezzünk, amikor nem félünk a dolgok kimenetelétől, akkor tudjuk nagyszerűen érezni magunkat. A szellemi perspektíva, ami felmerül ebből a belső csendből, képessé tesz arra, hogy bízzak önmagamban, bízzak másokban és lássam a pozitívat, a jót, a jobbat, a legjobbat és végül nagyszerűen érezzem magamat, nem számít, mi történik. 

A motiváció

A meditáció a gondolkodás és kísérletezés formájában segít megteremteni és megtartani a motivációnkat. Az érzékelés, az elképzelések és a célok újdonságához és világosságához fontos, hogy ellazuljunk, elengedjük a régi szokásokat, a régi gondolkodásmódunkat és látásmódunkat, hogy teret teremtsünk valami újnak és inspirálónak.

A motiváció egy belső, pozitív energia, a lelkesedés és a tiszta érzékelés kombinációja, ami képessé tesz bennünket arra, hogy véghezvigyük a feladatot.

Fontos folyamatosan megőrizni a határozottságot, mert különben nagyon könnyen megzavarhatnak bennünket a problémák, az újonnan felmerült események, vagy a lustaság. Mit tesz a motiváció? Az egyik realitásból egy másikba visz, vagyis onnan, ahol voltam oda, ahol szeretnék lenni. A cél érzékelése tartja fenn a motivációt. Amikor arra van szükség, hogy a motivációt újra működésbe hozzuk, akkor az alábbi kérdéseket kell megvizsgálnunk.

• o   Mi az, amit akarok?
• o   Miért szeretném?
• o   Mi az, amit értékelek?
• o   Mire van szükségem?
• o   Mi az, amit élvezek?
• o   Mi az, amit megértek? és különösképp
• o   Mi az, amit szeretek?

Amikor leülünk és elgondolkodunk a fenti kérdések válaszain, ezek fogják képezni az új belső látásunk, és a feladatok alapját, hogy újra aktiváljuk azt, amit már elfelejtettünk. Az életünk során időről-időre hátra kell lépnünk, elcsendesedve újra meghatározni, újra felbecsülni, kísérletezni mindazzal, amit már tudunk, és amiről úgy gondoljuk, hogy tudjuk. Ez egy egyszerű gyakorlat, amit ha őszintén elvégzünk, serkenti az újdonságot a gondolatainkban és a motivációs mintázatunkban.

Ahhoz, hogy szélesítsük és megváltoztassuk ezeket a mintázatokat, szükséges, hogy:

• o   újra meghatározzunk
• o   újra megvizsgáljunk
• o   új irányba tereljünk és
• o   újra megtanuljunk bizonyos dolgokat.

Így generálódik az újdonság, a kreativitás és minőség.

A sikeres motiváció attól függ, hogy mennyire világos a célunk. Mennyire hiszek a célomban? A célomban vetett hit határozza meg az erőfeszítés minőségét. A motiváció akkor újul meg igazán, amikor felismerem, hogy mindig van lehetőség a gyakorlásra, ha élek a választás erejével.

Egy másik kérdés, ami segít a motiváció fenntartásában, hogy: „Mi az, ami igazán fontos nekem: A végeredmény vagy a folyamat?” A folyamat magával hozza a növekedést, a fejlődést és a tanulást. Amikor eredmény-orientáltak vagyunk, túlzottan az eredményre összpontosítunk, nem eléggé figyelünk, vagy hangsúlyozzuk magát a folyamatot, ami szükséges lenne ahhoz, hogy elérjük a végeredményt. A gyors rendbe hozás módszere, a „hét napos siker” formula, nem igazán működik, legalábbis nem állandóan. Ha megnézzük a természetet, láthatjuk a szépségét és erejét, ami az idő és a folyamat összekapcsolt eredménye. Például egy hatalmas tölgyfa, vagy a rózsa a kertben nem azonnal fejlődik ki. Bizonyos idő és hely kell a folyamatra, hogy működni tudjon.

Ahhoz, hogy egy folyamat hatékonyan menjen végbe, hogy az időt, az energiát, és az erőforrásokat a legjobban használhassuk, fel kell állítani egy fontossági sorrendet.

A fontossági sorrendhez fel kell ismerni, és el kell utasítani az okoskodó kifogásokat; (például, hogy „nincs időm”) és össze kell állítani egy működőképes, valóságnak megfelelő időbeosztást. Ha fontossági sorrendet állítok fel az értékeket illetően, akkor a motiváció típusa világos lesz számomra. Vajon a motivációm anyagiakhoz kapcsolt vagy szellemi? A kettő nagyon különbözik egymástól.

A materialista motiváció alapja az érvényesülési vágy, a versengés, a pozíció utáni vágy. Gyakran abban hiszünk, hogy ezek nélkül nem lehetünk sikeresek, és így ezen értékek alapján gondolkodunk és cselekszünk. Amikor a motiváció materialista, mindig jelen van a veszteségtől való félelem is, aminek a következménye a nehézkesség, a stressz és az aggodalom. A szellemi motiváció alapja a feladat iránti lelkesedés és a másokkal való együttműködés, aminek az eredménye a tisztelet, a harmónia, az egyén és a kollektíva jól-léte.

A csend ereje

Ugyanúgy, ahogy a szennyezettség különböző formái elérték az extremitás állapotát a 21. században, hasonlóan ehhez, jelenleg a zaj okozta szennyezettség is extrém. Manapság jobban, mint valaha, szükségünk van arra, hogy kísérletezzünk a csend erejével, és megtapasztaljuk a sok módszert, amivel gyógyítani tudjuk a testet, a tudatot és a lelket. Bárhol legyünk a világban, mindenhol zaj van. Még akkor is, ha egy nagyon csendes helyre megyünk – egy csodálatos tengerpartra, messze a civilizációtól, - körbe fog venni a zaj. Ha nincs is külső zaj, valószínűleg meg fogjuk tapasztalni a nagy belső zajt.

Amikor körbevesz a világ zaja, nem vagyunk mindig tudatában az összes zajnak, amit a tudatunkban generálunk. De amikor találunk egy csendes helyet, messze a külső hangoktól, egyre jobban tudatába kerülünk a zajoknak – az állandó belső csacsogásnak. Például, éjszaka, amikor megpróbálunk aludni, ahelyett, hogy a tudat egyre csendesebbé válna, és pihenést tapasztalna, ami felfrissülést hoz, egyre inkább tudatába kerülünk az összes belső zajnak. Ilyenkor a tudat nagyon gyorsan mozog, nemcsak átéli az elmúlt nap tapasztalatait, de újra lejátssza azokat a jeleneteket, amik az előző héten vagy akár a múlt évben történtek. Hogyan tudjuk kezelni a tudatnak mindezt a zaját? Lehetséges kezelni, vagy el kell fogadnunk az emberi élet részeként?

Ha gyakoroljuk a csendet, vissza tudjuk nyerni a tudatosságot, ami túlvisz a modern élet zavaró, megjósolhatatlan és mesterséges tapasztalatain, hogy megtaláljuk a referencia belső rendszerét, ami egy teljes és hosszantartó jólétet kínál egyéni és társadalmi szinten is.

A csend párbeszédet nyit önmagunkkal és Istennel. Mindkettő lényeges, ha meg akarjuk találni a szellemi irányt, amire szükségünk van ahhoz, hogy egy teljes életet éljünk. A csend segít belépni önmagunk mellőzött szellemi realitásába – ez egy láthatatlan, de dinamikus realitás, ami ott áramlik mindannyiunkban. A csend bátorsággal és optimizmussal táplál minket. A csend fényében megtapasztaljuk a láthatatlan szellem erejét, és egy olyan életet tudunk teremteni, ami az igazságon alapszik.

Az idő most olyan, hogy minden másodperc, minden pillanat, minden nap és minden évszak fel van töltve csodálatos lehetőségekkel. Minden fel van töltve a lehetőségek magjaival, és elvethetem bármilyen cél, kívánság, sors palántáját, amit választok. Ugyanakkor, ezt nem tudom megismerni mindaddig, amíg nem válok nyugodttá, és nem kapcsolom ki a hétköznapi tudatosságomat, nem nyitom ki a szememet, és nem ismerem fel, hogy a lehetőség jelen van, valójában mindig ott volt – csak nem ismertem fel, vagy ha felismertem, nem döntöttem vagy nem cselekedtem. Minden nap elhozza a lehetőségek újdonságait. Ez az idő áldása. A magok most arra várnak, hogy elvessem azokat.         

Új látásmód

Egy gyerek honnan tudja, hogy ő kicsoda? Amikor egy gyermek megszületik, akkor nem ismeri a nevét, a szüleit, a szituációt, amibe beleszületett és, hogy attól mit várjon. Teljesen ártatlanul születik meg. Azután információkat kap, amiket fokozatosan önmagába szív és használ azért, hogy kialakítson egy koncepciót önmagáról és a másokkal való kapcsolatairól. Sajnos, az információk, amikkel táplálnak mindannyiunkat, születésünktől kezdve, legtöbbször a külső fizikai felé irányítják a figyelmünket. Ez mélyen belénk vésődik. A szellemi identitás visszanyerése külsőleg nem erőltethető. A gyermek ki van téve az anyja, az apja, a család és később a párja és a társadalom befolyásának. Ők, mindannyian ugyanazzal az információval fogják táplálni és megerősíteni, ami sajnos a szellemi realitással ellentétes.

Bárhova is menjek, bármit tegyek, az emberek testként válaszolnak. Az emberek bennem a testet látják. Az emberek a szerepem, a nemem, stb. alapján fognak velem kapcsolatot teremteni, és nem szellemi látásmóddal. Ezért egyedül én vagyok az, akinek állandóan meg kell erősítenem ezt a látásmódot, és vállalnom kell annak a felelősségét, hogy újra és újra emlékeztessem önmagamat a „ki vagyok én?” kérdés válaszára, miközben szembenézek az élet különböző szituációival. Engednem kell, hogy a belső tudatosságom átszűrje mindazt, ami a külvilágból jön, és állandóan emlékeztetnem kell önmagamat a szellemi igazságra, hogy én egy lélek vagyok. Itt kezdődik a szellemiség kihívása. Ezen aktív erőfeszítés nélkül mindent csak passzívan szívunk önmagunkba. Bármi jöjjön felém, az legtöbbször a külvilágból jön és az igazi realitással ellentétes. Tehát, nekem magamnak kell a szituációra válaszolnom. Ebben az első mérföldkő a meditáció.

Csendben ülök. A gondolataimat elszakítom a testtől és arra a parányi fénypontra koncentrálok, ami a homlokom középpontja mögött van. A meditáció összes tapasztalata ebből a tudatosságból merül fel. Minden perc, amit meditációban töltök, értékes, de a legértékesebb idő a reggel, mert ez teremti meg a helyes perspektívát a nap további részére. Ha a napot nem így kezdem, akkor a hatások a nap folyamán olyan erőteljesek lehetnek, hogy nagyon könnyen elfelejthetem, hogy valójában ki is vagyok. A felejtés itt olyan, mintha szellemi amnéziában lennék; minden kikerül a központból és elkezdek újból hétköznapi módon gondolkodni, önmagamat testnek és szerepnek látva. Amikor minden reggel időt töltök azzal, hogy a „ki vagyok én” tudatosságában legyek, ez segít abban, hogy a saját önbecsülésem és öntiszteletem újból megerősödjön. 

Én, a lélek

Csendben ülök… Tudatába vagyok a sok különböző energiának, amiből az élet felépül… Egy kis időre el akarom fordítani a figyelmemet ezektől a fizikai energiáktól és az energiámat befelé irányítom… Tudatosan arra figyelek, hogy ellazuljak, hogy elengedjem az izmok feszültségét…., minden nyugodttá válik… ellazulok… Most, ahelyett, hogy kifelé tekintenék, engedem, hogy a tudatommal befelé nézzek… Bár érzékelem a kinti világot, de eldöntöm, hogy néhány percig nem azt nézem… engedem, hogy a külvilág hangjai eltűnjenek a messzeségben… A tudatom képernyőjén elképzelek egy fénypontot…  Ahogy a test békésen ül, tudatába kerülök az életerőnek, az élet forrásának a homlokom közepén. Ez vagyok én, egy örökkévaló fénypont. Az örökkévaló formám tudatosságában összegyűjtöm az energiáim teljes erejét… Tudom, hogy én ennek a fizikai eszköznek, a testemnek vagyok a mestere… Én irányítom a fizikai érzékszerveim működését… Mit látok ezeken a szemeken keresztül? Én döntöm el, mit mondok az ajkaimon keresztül, hogy mit szívok magamba mindabból az információból, amit hallok a füleimmel… Én, a fénypont, az örökkévaló lélek vagyok a teremtő. Én, ez a pont egy végtelen energia vagyok. Én vagyok a mester. Ezzel a tudatossággal képes vagyok fényt és életet küldeni a fizikai testen keresztül, arra használva ezt a testet, ami épít és táplál, ami jósággal teli.

Boldogság

Az élet legnagyobb kincse a boldogság és e tapasztalat iránti vágy végtelen. Hol kezdődött? Az első tapasztalattal, hogy testben vagyok, hogy mozgatom a karjaimat, a lábaimat, az ujjaimat, hogy kimondtam az első szavakat, hogy a szemeimmel láttam, a füleimmel hallottam, a kezeimmel játszottam, hogy megtanultam gondolkodni, rajzolni, magyarázni, megérteni. Amikor azt mondták, hogy valamit jól tettem, hogy csinos vagyok, okos vagyok, sikeres vagyok, első vagyok. Ez az a boldogság, ami nem sértett másokat. Ott volt a természetes boldogság, a béke és az elégedettség érzése. De honnan jött a boldogtalanság? Mi változtatta meg az ártatlan boldogságot?

Az igazi boldogság maga az önismeret, ezért minden támasz nélküli. Független, túl van a vonzásokon, az érzelmi függőségeken, az állandó akaráson. Valamit mindig keresünk, ami megteremtheti a boldogságunkat, legyenek ezek a kapcsolatok, a zene, a mozi, a kábítószerek, a ruházkodás, stb. Először valóban adnak valamilyen élvezetet és kielégülést, de az idő múlásával még többre van szükség, hogy fenntartsák a boldogságot. Azután egyre nehezebbé válik az öröm, a megelégedettség megtapasztalása, mert egyre szélsőségesebbé válunk. A boldogság állandó kutatása ebben az örökké változó világban, ahol semmi nem marad állandó, végül boldogtalansághoz, szomorúsághoz és feszültséghez vezet. A keresés olyan szokássá válik, amit nem tudunk abbahagyni, és mire felismerem, hogy az, amit eddig kerestem, nem a boldogság igaz forrása, már sok terhet felhalmoztam a különböző szokásokkal és tapasztalatokkal, és tetteim következményeivel.  

Ugyanakkor biztos van valamilyen módszer, amivel meg tudom változtatni a régi szokásaimat, és visszanyerem a természetes boldogságot, ami szabad a szomorúság minden formájától?

Mire van szükségem, hogy a folyamatot elkezdjem? A figyelmemet egy időre el kell távolítanom a boldogság keresésétől és meg kell értenem a szellemi bölcsességet és igazságot. Meg kell értenem, hogy az eredeti természetem a béke, a tisztaság, az üdvösség, az igazság és az erő. Meg kell tanulnom a módszereket, hogy ezeket újból a felszínre hozzam. Meg kell ismernem önmagamat. A pozitív oldalra kell koncentrálnom mindenben, a gondolataimban, a szavaimban és a tetteimben. Meg kell tanulnom ellenőrizni a gondolataimat és érzéseimet, mert azok az én teremtéseim. Meg kell tanulnom használni a gondolati erőt, hogy megértsem önmagamat. Meg kell tanulnom használni a nyelvemet, hogy az ne úgy viselkedjen, mint egy mérges kígyó, ami másokat bánt és nevetségessé tesz, mert ez önmagamnak is boldogtalanságot okoz. A tetteimnek hasznot kell hozniuk másoknak és önmagamnak is. Azok ne csak önmagam hasznáért legyenek, mert ez vezet a magányhoz! Türelmesnek kell lennem másokkal, függetlenül a koruktól, a bőrszínüktől, a nemüktől, és még akkor is tiszteletet kell adnom, ha ők inzultálnak engem. Lehet, hogy az egyensúly visszaállításához szükség van egy kis erőfeszítésre, de az elérés óriási, és az eredmény a harmónia és a belső öröm.

Békében lenni

Legyél békében önmagaddal

Az első lépés, hogy visszahozzuk a békét a saját életünkbe. Ehhez ismerd meg önmagadat olyannak, aki vagy. Ismerd fel, és ismerd meg az igazi énedet egy szellemi lényként, ami mindennek az alapja. Amikor rendelkezel ezzel a világos rálátással önmagaddal kapcsolatban, hogy te a lélek vagy, akkor el kezded felismerni, hogy minden békétlenség a világban ott kinn van, és itt a belső világban egy dolog van, amit mindannyian elfelejtettük, hogy kik vagyunk. Elfelejtettük, hogy kik és mik vagyunk. Önmagad felismerésével, lélekként és nem testként, megteremtődik annak a felismerése is, hogy a béke a te igaz és örökkévaló természeted. A módszert, hogy ezt a tudatosságot felébresszük, ismerik meditációnak.

Legyél békében másokkal

Fogadj el másokat olyannak, amilyenek. Ez nem olyan könnyű azt követően, hogy egy egész életet elutasítással és ellenállással töltöttünk.  Amikor felismered önmagadban az elutasítást másokkal szemben, kérdezd meg, miért? Valószínűleg észre fogod venni, hogy ők nem azt teszik és nem olyanok, amit te akarsz. Ez a hiedelem is a felejtésünkből jön, hogy elfelejtettük, hogy mi valójában természetes módon adók vagyunk. Megpróbálunk másoktól kapni és elfelejtjük, hogy az igazi szeretet semmit nem akar elvenni másoktól, az csak ad és megosztja önmagát. Elfelejtettük, hogy a szeretet lényegében az, amik vagyunk. Hallgasd meg a másik szívét. Általában mások sem ismerik önmagukat. A tendencia az, hogy mi akarjuk nekik megmondani, hogy milyennek kellene lenniük. A módszer, hogy igazi békét teremtsünk a kapcsolatokban, hogy ne csak meghallgassuk a szavaikat, de hallgassuk meg az érzéseiket is.  Engedjük, hogy elmondják a saját történetüket. Segítsünk nekik abban, hogy ők is tisztán lássák, mi folyik a szívükben. Ahogy ezt megteszed, megteremted az igazi kapcsolatot minden ítélkezés nélkül. Ahogy ezt megteszed, képes vagy arra, hogy meghallgasd őket nagyobb tisztánlátással, hogy megértsd, hogy valójában mire gondolnak, és mit éreznek.

Legyél békében a világgal

Legyél tudatában annak, hogy nincs olyan a világban, mint mi és ők. Valójában nincsenek határok, csak tanult elképzelések és felfogások vannak, amik arra szolgálnak, hogy megteremtsék a szétszakadást, a különválást. Mi egy család vagyunk. Ez a mi igaz szellemi identitásunk. Amikor másokat és a világot igaz látásmóddal nézzük, észrevesszük, hogy a régi érzelmi megszokások és reakciók az események irányába el kezdenek szertefoszlani. Helyette felmerül a természetes nyugalom, és egyre békésebbé válunk a világgal.

Legyél békében a Teremtővel

Legyél nyitott, hogy megkapd a segítséget. Sokan valószínűleg azt mondanák, hogy ők mindezt maguktól szeretnék megtenni, míg mások bevallják, hogy nem tudják megtenni segítség nélkül. Aztán vannak néhányan, akik okosan elkezdenek megnyílni, hogy megkapják a segítséget egy magasabb Erőtől.  Ők nyitottak maradnak a szubtilis Forrás, az energia isteni Forrása felé, a szeretet, a fény és erő formáiban. Tudják, hogy minden, amit tenniük kell, hogy nyitottak maradjanak. Ha megtanulod megfigyelni a belső érzéseidet, ha nyitott maradsz, akkor el kezded felismerni annak a magasabb Erőnek a szubtilis jelenlétét, ami megmutatja neked, hogy hol is vagy valójában. Segít abban, hogy békében legyél, és mindent békében tegyél.