Boldogság

Az élet legnagyobb kincse a boldogság és e tapasztalat iránti vágy végtelen. Hol kezdődött? Az első tapasztalattal, hogy testben vagyok, hogy mozgatom a karjaimat, a lábaimat, az ujjaimat, hogy kimondtam az első szavakat, hogy a szemeimmel láttam, a füleimmel hallottam, a kezeimmel játszottam, hogy megtanultam gondolkodni, rajzolni, magyarázni, megérteni. Amikor azt mondták, hogy valamit jól tettem, hogy csinos vagyok, okos vagyok, sikeres vagyok, első vagyok. Ez az a boldogság, ami nem sértett másokat. Ott volt a természetes boldogság, a béke és az elégedettség érzése. De honnan jött a boldogtalanság? Mi változtatta meg az ártatlan boldogságot?

Az igazi boldogság maga az önismeret, ezért minden támasz nélküli. Független, túl van a vonzásokon, az érzelmi függőségeken, az állandó akaráson. Valamit mindig keresünk, ami megteremtheti a boldogságunkat, legyenek ezek a kapcsolatok, a zene, a mozi, a kábítószerek, a ruházkodás, stb. Először valóban adnak valamilyen élvezetet és kielégülést, de az idő múlásával még többre van szükség, hogy fenntartsák a boldogságot. Azután egyre nehezebbé válik az öröm, a megelégedettség megtapasztalása, mert egyre szélsőségesebbé válunk. A boldogság állandó kutatása ebben az örökké változó világban, ahol semmi nem marad állandó, végül boldogtalansághoz, szomorúsághoz és feszültséghez vezet. A keresés olyan szokássá válik, amit nem tudunk abbahagyni, és mire felismerem, hogy az, amit eddig kerestem, nem a boldogság igaz forrása, már sok terhet felhalmoztam a különböző szokásokkal és tapasztalatokkal, és tetteim következményeivel.  

Ugyanakkor biztos van valamilyen módszer, amivel meg tudom változtatni a régi szokásaimat, és visszanyerem a természetes boldogságot, ami szabad a szomorúság minden formájától?

Mire van szükségem, hogy a folyamatot elkezdjem? A figyelmemet egy időre el kell távolítanom a boldogság keresésétől és meg kell értenem a szellemi bölcsességet és igazságot. Meg kell értenem, hogy az eredeti természetem a béke, a tisztaság, az üdvösség, az igazság és az erő. Meg kell tanulnom a módszereket, hogy ezeket újból a felszínre hozzam. Meg kell ismernem önmagamat. A pozitív oldalra kell koncentrálnom mindenben, a gondolataimban, a szavaimban és a tetteimben. Meg kell tanulnom ellenőrizni a gondolataimat és érzéseimet, mert azok az én teremtéseim. Meg kell tanulnom használni a gondolati erőt, hogy megértsem önmagamat. Meg kell tanulnom használni a nyelvemet, hogy az ne úgy viselkedjen, mint egy mérges kígyó, ami másokat bánt és nevetségessé tesz, mert ez önmagamnak is boldogtalanságot okoz. A tetteimnek hasznot kell hozniuk másoknak és önmagamnak is. Azok ne csak önmagam hasznáért legyenek, mert ez vezet a magányhoz! Türelmesnek kell lennem másokkal, függetlenül a koruktól, a bőrszínüktől, a nemüktől, és még akkor is tiszteletet kell adnom, ha ők inzultálnak engem. Lehet, hogy az egyensúly visszaállításához szükség van egy kis erőfeszítésre, de az elérés óriási, és az eredmény a harmónia és a belső öröm.

Békében lenni

Legyél békében önmagaddal

Az első lépés, hogy visszahozzuk a békét a saját életünkbe. Ehhez ismerd meg önmagadat olyannak, aki vagy. Ismerd fel, és ismerd meg az igazi énedet egy szellemi lényként, ami mindennek az alapja. Amikor rendelkezel ezzel a világos rálátással önmagaddal kapcsolatban, hogy te a lélek vagy, akkor el kezded felismerni, hogy minden békétlenség a világban ott kinn van, és itt a belső világban egy dolog van, amit mindannyian elfelejtettük, hogy kik vagyunk. Elfelejtettük, hogy kik és mik vagyunk. Önmagad felismerésével, lélekként és nem testként, megteremtődik annak a felismerése is, hogy a béke a te igaz és örökkévaló természeted. A módszert, hogy ezt a tudatosságot felébresszük, ismerik meditációnak.

Legyél békében másokkal

Fogadj el másokat olyannak, amilyenek. Ez nem olyan könnyű azt követően, hogy egy egész életet elutasítással és ellenállással töltöttünk.  Amikor felismered önmagadban az elutasítást másokkal szemben, kérdezd meg, miért? Valószínűleg észre fogod venni, hogy ők nem azt teszik és nem olyanok, amit te akarsz. Ez a hiedelem is a felejtésünkből jön, hogy elfelejtettük, hogy mi valójában természetes módon adók vagyunk. Megpróbálunk másoktól kapni és elfelejtjük, hogy az igazi szeretet semmit nem akar elvenni másoktól, az csak ad és megosztja önmagát. Elfelejtettük, hogy a szeretet lényegében az, amik vagyunk. Hallgasd meg a másik szívét. Általában mások sem ismerik önmagukat. A tendencia az, hogy mi akarjuk nekik megmondani, hogy milyennek kellene lenniük. A módszer, hogy igazi békét teremtsünk a kapcsolatokban, hogy ne csak meghallgassuk a szavaikat, de hallgassuk meg az érzéseiket is.  Engedjük, hogy elmondják a saját történetüket. Segítsünk nekik abban, hogy ők is tisztán lássák, mi folyik a szívükben. Ahogy ezt megteszed, megteremted az igazi kapcsolatot minden ítélkezés nélkül. Ahogy ezt megteszed, képes vagy arra, hogy meghallgasd őket nagyobb tisztánlátással, hogy megértsd, hogy valójában mire gondolnak, és mit éreznek.

Legyél békében a világgal

Legyél tudatában annak, hogy nincs olyan a világban, mint mi és ők. Valójában nincsenek határok, csak tanult elképzelések és felfogások vannak, amik arra szolgálnak, hogy megteremtsék a szétszakadást, a különválást. Mi egy család vagyunk. Ez a mi igaz szellemi identitásunk. Amikor másokat és a világot igaz látásmóddal nézzük, észrevesszük, hogy a régi érzelmi megszokások és reakciók az események irányába el kezdenek szertefoszlani. Helyette felmerül a természetes nyugalom, és egyre békésebbé válunk a világgal.

Legyél békében a Teremtővel

Legyél nyitott, hogy megkapd a segítséget. Sokan valószínűleg azt mondanák, hogy ők mindezt maguktól szeretnék megtenni, míg mások bevallják, hogy nem tudják megtenni segítség nélkül. Aztán vannak néhányan, akik okosan elkezdenek megnyílni, hogy megkapják a segítséget egy magasabb Erőtől.  Ők nyitottak maradnak a szubtilis Forrás, az energia isteni Forrása felé, a szeretet, a fény és erő formáiban. Tudják, hogy minden, amit tenniük kell, hogy nyitottak maradjanak. Ha megtanulod megfigyelni a belső érzéseidet, ha nyitott maradsz, akkor el kezded felismerni annak a magasabb Erőnek a szubtilis jelenlétét, ami megmutatja neked, hogy hol is vagy valójában. Segít abban, hogy békében legyél, és mindent békében tegyél.

8. alapelv: Kapcsolat a Feltételnélküli Forrással

Az Univerzumban van egy élő Pont, aki semmilyen szükségletnek, vágynak, akaratnak nincs alávetve. Mivel ez a Lény nem akar semmit, minden az Övé, de nem a birtoklás és ellenőrzés vonatkozásában, hanem úgy, hogy minden dolog természetes módon a Feltételnélküli Forrás felé mozdul el. Egyszerűen csak azért, mert mindenki, aki közel jön, érzi a természetes szeretetet, ami szabadon árad Belőle.  Érzékelik az önzetlen szolgálatát és azt, hogy megosztja velük mindazt, aki, és amije van. Mint egy sugárzó Mágnes, túl az anyag és az idő korlátain, túl az adok-veszek szokásain, a kalkuláción. A Forrás mindent vonz, mivel Neki nincs semmilyen vágya, csak az adás valósul meg általa.

A Feltételnélküli Forrás szeretete olyan, mint egy szellemi napfény. Önzetlen, önmagában teljes: mindig hozzáad, és soha nem vesz el. Ami feltételnélküli, azt mindig becsben tartják az imádat szempontjából, és talán ezért tisztelik Istent és az igazi szenteket is a világ minden részén. A Forrásból származó szellemi fény rávilágít az elfelejtett valóságra, a rejtett potenciálunkra, az eredeti jóságunkra. Kinyilvánítja igazi énünket. Utána, ha szeretnénk, táplálhatjuk és fejleszthetjük ezt a tudatosságot, de csak olyan mértékben, amilyen mértékben megtartjuk a kommunikáció nyitott csatornáját. Különben az áram rövidre zár, blokkolódik, vagy egy másik irány miatt lemerül, és egy idő múlva teljes sötétség lesz. Ma az emberiség a teljes sötétség fázisában él, teljes az áramszünet.

A meditáció egy olyan mentális gyakorlat, amikor a Feltételnélküli Forráshoz kapcsolódunk. Amint létrehozzuk ezt a kapcsolódást, megtörténik a tisztulás, és a tudat felszabadul az „én” és „enyém”, a múlt, a megbántódás és a kis dolgok korlátaitól.

A meditáció alatt a tudat elengedi a korlátozottság szálait. Mint a madár, a tudat szárnyra kel, és kapcsolódik Istenhez. Ez a kapcsolat nem nehéz, ha a tudat igazán szeretné megismerni az igazságot, nem csak követelésekkel próbálkozik, vagy hízelgéssel, imával vagy valamilyen önző szándékból, könyörögve valamiért. Amikor csak a kapcsolódás iránti vágy van jelen, a lélek egy mágneses vonzást érez, ami képessé teszi arra, hogy átrepülje az összes lehetetlen akadályt, mint amilyen a „Nem tudom megtenni”, „Hogyan?” és a „Nincs időm!”. A kapcsolódás szellemi erővel tölti fel a lelket, ami mindig megőrzi a pozitivitást, és nem kerül a külső negativitás befolyása alá.

A meditáció segít a belső erő elsajátításában, különösen akkor, amikor használjuk is a mindennapi életünk során. Az ilyen erő megtartásához szükséges a naponkénti kapcsolódás, a feltöltődés minden reggel. A csendben az emberi lények egy személyes, baráti kapcsolatba kerülnek Istennel, aki nemcsak meghallgat és segít, de jelen van. Az emberi lények teljesen elvesztették már ezt az egyszerű élvezetet, ami Isten jelenlétéből adódik; úgy érzik, valamit mindig kérniük kell, vagy kántálniuk kell valamit. Ennek a szellemi találkozásnak a csendjében elegendő csak nyugodtan maradni és elégedetté válni. 

A szellemi életvitel alapelvei - 2. alapelv

2. alapelv: Tudatában lenni, de nem ítélkezni

A Rádzsa Jóga meditáció ösvényén ismert az a mondás, hogy: „Láss, de ne láss! Hallj, de ne hallj!”, ami azt jelenti, hogy bár tudatában vagyunk a realitásoknak, beleértve a negatív dolgokat is, de nem a negatívra összpontosítunk.

Általában azért akadunk fenn a negatív dolgokon, mert azonnal reagálunk, és ezek a reagálások úgy nyilvánulnak meg, hogy ítélkezünk, vádaskodunk, kritizálunk, vagy felcímkézzük a másikat.  Olyankor tesszük ezt mindannyian, amikor fenyegetve érezzük magunkat, azzal, ami ismeretlen, vagy amikor kimozdítanak bennünket a kényelmi zónánkból. Azzal, hogy ítélkezünk, vagy kritizálunk, mindent egy adott dobozba zárunk, de a dobozos gyors ételhez hasonlóan, bár lehet, hogy kényelmes, nem mindig egészséges. Az ilyen mentális és emocionális hozzáállás nagyon veszélyes, mivel megbélyegezzük a személyt vagy a szituációt, hogy: ők olyanok, és annak megfelelően bánunk velük. Sajnos gyakran ez tudat alatt történik.

A látásmódunk és hozzáállásunk azért marad olyan kritikus és bíráló, mert a mi részünkről nincs betáplált pozitív energia, ami bátorítana, vagy megengedné a pozitív változást.

Ha negatívat táplálunk be, akkor abból nem lehet pozitív kimenetel.

Gyakran cselekszünk ily módon. Valamiképp szeretnénk, hogy a többiek jobbak legyenek, de ahelyett, hogy bíznánk bennük, segítenénk őket, és észrevennénk bennük a jó minőségeket, valójában hátráltatjuk őket azzal, hogy a gyöngeségeikre, hibáikra, vagy a múltjukra koncentrálunk. Amire mi összpontosítunk, az teljesen negatív, de mégis azt várjuk el, hogy ők legyenek jobbak.

Amikor az éber tudatosságunkban sokkal függetlenebbek, azaz kívülállók vagyunk, akkor nem a rosszra fogunk összpontosítani, hanem azt fogjuk nézni, hogy a rosszat hogyan tudjuk jóra változtatni a pozitív érzéseink vagy hozzáállásunk közreműködésével. Az igazán nemes-lelkű cselekedet ez; a névtelen, jó-akaratú közreműködés, ami megoldást kínál, szemben a kritizáló és ítélkező emberek szokásos panaszkodásaival.

Aki szellemileg éber, képes orvosolni a bajt, és nem bonyolódik önmagát igazoló panaszkodásokba.

Az érettség azt jelenti, hogy teljesen tisztában vagyok a dolgokkal, és amennyire tudatában vagyok, olyan mértékben maradok csendben. Nagyon sok dolog szinte magától megoldódik, ha a motivációnk, amivel közreműködünk, állandóan kedves és őszinte.

A szellemi életvitel 8 alapelve - 1. alapelv

A szellemi életvitel alapelvei, amik a saját szemlélődésünkkel és a csenddel segítenek bennünket a mindennapi életünkben.

1. Alapelv: Megfigyelni, de nem magunkba szívni

A megfigyelés azt jelenti, hogy bármilyen helyzetbe kerülünk, bármilyen vonatkozásban, egy újfajta gondolkodási pozícióba helyezzük magunkat.

A megfigyelés egy olyan csendes képesség, amit meg kell tanulnunk, ha világosan fel akarjuk mérni, hogy milyen pozitív változásokra van szükség egy adott szituációban, vagy egy bizonyos személy vonatkozásában. Amikor kívülálló, független megfigyelők vagyunk, ez azt jelenti, hogy a tudatunk állandóan világos és szabad, tehát nyitott az új perspektívák felé, és így tanulunk meg figyelemmel meghallgatni másokat, és ráhangolódni mások valóságára.

A megfigyelés lehetővé teszi számunkra, hogy kreatívak, termékenyek, hatékonyak legyünk, mert teret engedtünk egy igaz és jobb megértés számára.

Ha nem tanuljuk meg a megfigyelésnek ezt a művészetét, akkor reagálunk, és magunkba szívjuk a személy vagy szituáció negativitását. Elmerülünk a „Mi a baj?” futóhomokjában, ami meggátol bennünket abban, hogy a helyére tegyük a dolgokat. Amikor a negatív érzelmeket magunkba szívjuk, és feltöltődünk azokkal, elnehezülünk, és reménytelenül földhözragadttá válunk.

A túlterheltség miatti gravitáció nem teszi lehetővé, hogy felülemelkedjünk a történteken, és a dolgokat a maguk valóságában érzékeljük. Eredményeképpen elveszítjük a perspektívát, és túlreagáljuk a dolgokat.

Ha meg szeretnénk érteni, hogy a megfigyelés mentális pozíciója hogyan segít bennünket a perspektivikus látásmód erejének a megszerzésében, érdemes megnéznünk a madarak és a hangya példáját. Míg a hangya állandóan nyüzsög, rohangál ide-oda, hogy megtalálja, és összegyűjtse az élelmet, mindig csak azt fogja látni, ami közvetlenül az orra előtt van. Ezzel szemben a madár felemelkedik a földről, egyre magasabbra száll, és egyre nagyobb távlatból kezdi látni az egész képet, mint ahogyan a földről, vagy akár egy faág tetejéről láthatná. Az egész kép látása egy teljesen más perspektívát mutat. Csak ezek után lesz képes arra, hogy tisztán lássa, hogy merre menjen, és mit tegyen.

Amikor elveszítjük a perspektivikus, távlati látásmódot, belebonyolódunk a részletekbe, elmulasztjuk azt, ami „nyilvánvaló”, és el se tudjuk képzelni, hogy más valóságok is léteznek.

A lélek eredeti minőségei

A léleknek öt elsődleges minősége van, amiről azt is mondhatjuk, hogy ezek az emberiség eredeti színei, amelyekkel az életünk képét festjük meg. Ezek:

Béke

Ez a lélek eredeti minősége. A béke: belső derű, nyugalom, az erőszakmentesség személyesen megtapasztalt állapota. A békének ebben az állapotában, harmóniában vagyok mindennel és mindenkivel, ami, vagy aki körülöttem van. A „shanti” szó békét jelent, és ez a gondolat az, amit a meditációban egy kulcsfontosságú lépésként használunk.

Tisztaság

A becsületesség és világosság állapota, amelyben ugyanaz vagyok kívül, mint belül, nem csapom be se magamat, sem másokat. Következésképpen nincs jelen semmilyen mesterkéltség. A tisztaság az eredeti igazság állapota, amelyben semmilyen erőszakot nem követünk el mások ellen, és amelyben ellenem sem követhetnek el semmilyen erőszakot. Amikor az énünk az eredeti tisztaság állapotában van, azt mások nem károsíthatják, vagy nem rombolhatják le, hiába is próbálkoznának, mivel a tisztaság a védelem természetes aurájával egy láthatatlan gátként szolgál. Amikor elérem a tisztaságnak ezt a szintjét, ez azt jelenti, hogy minden dolgot tisztelek.

Szeretet

Talán ezt az eredeti minőséget a legnehezebb elérni, mivel már nagyon belekeveredett a ragaszkodás, a birtoklás és függőség, mint mélyen gyökerező szokások, és ezeket fogadják el normálisnak. Eredményeként, az emberi lények nehéznek találják a tiszta szeretet igazi formáinak felismerését, ami feltétel nélküli. A szeretet minősége azt jelenti, hogy „gondoskodom”, megosztok, és különösképp szabaddá teszek. A szellemi szeretet soha nem teremt szükségletet vagy függőséget, amelyben a másik lény nem találhatja meg önmagát, vagy nem lehet önmaga. Az univerzumban a szeretet a legnagyobb erő és áldás.

Tudás

A tudás alatt az értendő, hogy ismerem magam, és az vagyok, aki örökké és valóban vagyok, és ebben a tudatosságban létezem. Nem csak ismeret a lélekről, a békéről, a szeretetről, stb., hanem sokkal inkább annak a tudása, hogy a lélek vagyok, a béke vagyok, a szeretet vagyok. Az igazi tudás abban fejeződik ki, ami „vagyok”, az én eredeti tudatosságában, ami az egó hamis énjén túl létezik.

Boldogság

A boldogság az öröm, az élvezet természetes kifejezése, miközben élünk, és kapcsolatba kerülünk másokkal. Boldogság csak akkor lehetséges, amikor tisztelettel viszonyulok magamhoz és másokhoz, és hagyom, hogy mások is részesedjenek abból, ami vagyok, és amim van.  Kapcsolatba kerülök az emberekkel és a természettel, és azon keresztül megtapasztalom az emberi élet beteljesülését.

Amint tudatára ébredünk ennek az öt elsődleges minőségnek, fokozatosan rájövünk arra, hogy mindegyiknek milyen sok jellemzője van.

Belépés és kilépés

Ha bármilyen kapcsolatban, vagy tevékenységben harmonikusak, és sikeresek szeretnénk lenni, tudnunk kell, hogy milyen mértékben lépjünk be a szituációba, majd milyen mértékben lépjünk ki, azaz maradjunk távol.

A kertész egy jó hasonlat, aki a megfelelő időben elülteti a magokat a földbe, és megöntözi, de egy adott időben kilép a képből, és hagyja, hogy a természet is elvégezze a saját munkáját. Időről-időre azonban újra belép a szituációba, megnézi, hogy kapott-e elég vizet a növény, nem támadták-e meg rovarok, szükségük van-e valamilyen tápanyagra. A kertész feladata, hogy megfelelő teret biztosítson, hogy a mag kinyilváníthassa rejtett szépségét, hogy felszínre hozhassa egyediségét; a virágokat tehát nem a kertész teremti, ő csak azt segíti, hogy kifejezhessék magukat.

A kertész nem viszi túlzásba belépését a szituációkba, mert azt már erőszakos beavatkozásnak neveznénk.

Miután elültette a magot, nem követeli az azonnali eredményt, nem ássa ki a magot már másnap, hogy megnézze vajon kicsírázott-e? Elvégzi a feladatát, teljesíti a dolgát, majd visszavonul, mert megértette, hogy a virágok virágzása nem tőle függ. Természetesen nem is távolodik el túl hosszú időre. Ha így tenne, a gondoskodás hiányában a növényei meghalhatnak, vagy káros rovarok, bogarak támadhatják meg, amelyek elszívnák a növények erejét. Tehát a kertész hosszú időre nem vonhatja ki magát az események alól, de azzal, hogy tudja, mikor avatkozzon közbe, és mikor engedje a dolgokat a maguk medrében folyni, egy harmonikus, tiszteletteljes partneri kapcsolatot épít ki a természettel.

Hasonlóképpen nekünk is az a kötelességünk, hogy elültessük a jó szándék, a tisztelet, a tolerancia pozitív magjait, teret adva ugyanakkor másoknak, és az univerzum erőinek is arra, hogy az időnek és hajlamaiknak megfelelően elvégezzék munkájukat és kifejthessék hatásukat.

Nagyon gyakran elültetjük ezeket a magokat, de azonnali eredményt várunk. „Már olyan sok türelmet mutattam, és az illető mégsem változott meg! Meddig kell még tűrnöm? Úgy érzem, hogy teljesen elnyom a másik.” Mivel szinte hozzá ragadunk ahhoz, amit teszünk, így nincs hely, hogy bizonyos dolgok a maguk idejében megtörténjenek. Előfordul, hogy helytelen típusú kegyelmet próbálunk gyakorolni, vagy bizonyos dolgokat, személyeket kontroll alatt akarunk tartani; azt hisszük, hogy mi jobban tudjuk, tehát túlságosan belépünk, beavatkozunk az életükbe. Ez a beavatkozás, és a tér megadásának hiánya provokálja az ellentéteket, a megbánást, és a másokkal való konfliktusokat.

Máskor elegünk van a másikból; a toleranciánk, és empátiánk teljesen elszáll, és azt mondjuk: „Most már elegem van!” vagy „Nekem is megvan a magam dolga”, tehát hátralépünk, de önző módon, mert teljesen elszigeteljük magunkat a másiktól vagy a szituációktól.

Ezt a fajta nemszeretem-érzést, vagy elutasítást igen gyakran megokoljuk, vagy álruhába bújtatjuk az olyan mondatokkal, mint:„Nekem is szükségem van egy kis térre”. „Hagyom, hogy megálljanak a saját lábukon”. Valójában azonban arról van szó, hogy tovább már nem tudjuk elviselni a helyzetet, mert nem gyakoroltuk a türelmes megértést, ami engedi, hogy a jó és pozitív kicsírázzon és növekedjen a saját idejében  

Az, hogy tudjuk, mikor lépjünk hátra, és mikor lépjünk be egy szituációba, egy művészet, de nagyon szükséges, ha el akarjuk érni, hogy mindig jól érezzük magunkat.