8. alapelv: Kapcsolat a Feltételnélküli Forrással

Az Univerzumban van egy élő Pont, aki semmilyen szükségletnek, vágynak, akaratnak nincs alávetve. Mivel ez a Lény nem akar semmit, minden az Övé, de nem a birtoklás és ellenőrzés vonatkozásában, hanem úgy, hogy minden dolog természetes módon a Feltételnélküli Forrás felé mozdul el. Egyszerűen csak azért, mert mindenki, aki közel jön, érzi a természetes szeretetet, ami szabadon árad Belőle.  Érzékelik az önzetlen szolgálatát és azt, hogy megosztja velük mindazt, aki, és amije van. Mint egy sugárzó Mágnes, túl az anyag és az idő korlátain, túl az adok-veszek szokásain, a kalkuláción. A Forrás mindent vonz, mivel Neki nincs semmilyen vágya, csak az adás valósul meg általa.

A Feltételnélküli Forrás szeretete olyan, mint egy szellemi napfény. Önzetlen, önmagában teljes: mindig hozzáad, és soha nem vesz el. Ami feltételnélküli, azt mindig becsben tartják az imádat szempontjából, és talán ezért tisztelik Istent és az igazi szenteket is a világ minden részén. A Forrásból származó szellemi fény rávilágít az elfelejtett valóságra, a rejtett potenciálunkra, az eredeti jóságunkra. Kinyilvánítja igazi énünket. Utána, ha szeretnénk, táplálhatjuk és fejleszthetjük ezt a tudatosságot, de csak olyan mértékben, amilyen mértékben megtartjuk a kommunikáció nyitott csatornáját. Különben az áram rövidre zár, blokkolódik, vagy egy másik irány miatt lemerül, és egy idő múlva teljes sötétség lesz. Ma az emberiség a teljes sötétség fázisában él, teljes az áramszünet.

A meditáció egy olyan mentális gyakorlat, amikor a Feltételnélküli Forráshoz kapcsolódunk. Amint létrehozzuk ezt a kapcsolódást, megtörténik a tisztulás, és a tudat felszabadul az „én” és „enyém”, a múlt, a megbántódás és a kis dolgok korlátaitól.

A meditáció alatt a tudat elengedi a korlátozottság szálait. Mint a madár, a tudat szárnyra kel, és kapcsolódik Istenhez. Ez a kapcsolat nem nehéz, ha a tudat igazán szeretné megismerni az igazságot, nem csak követelésekkel próbálkozik, vagy hízelgéssel, imával vagy valamilyen önző szándékból, könyörögve valamiért. Amikor csak a kapcsolódás iránti vágy van jelen, a lélek egy mágneses vonzást érez, ami képessé teszi arra, hogy átrepülje az összes lehetetlen akadályt, mint amilyen a „Nem tudom megtenni”, „Hogyan?” és a „Nincs időm!”. A kapcsolódás szellemi erővel tölti fel a lelket, ami mindig megőrzi a pozitivitást, és nem kerül a külső negativitás befolyása alá.

A meditáció segít a belső erő elsajátításában, különösen akkor, amikor használjuk is a mindennapi életünk során. Az ilyen erő megtartásához szükséges a naponkénti kapcsolódás, a feltöltődés minden reggel. A csendben az emberi lények egy személyes, baráti kapcsolatba kerülnek Istennel, aki nemcsak meghallgat és segít, de jelen van. Az emberi lények teljesen elvesztették már ezt az egyszerű élvezetet, ami Isten jelenlétéből adódik; úgy érzik, valamit mindig kérniük kell, vagy kántálniuk kell valamit. Ennek a szellemi találkozásnak a csendjében elegendő csak nyugodtan maradni és elégedetté válni. 

A szellemi életvitel alapelvei - 2. alapelv

2. alapelv: Tudatában lenni, de nem ítélkezni

A Rádzsa Jóga meditáció ösvényén ismert az a mondás, hogy: „Láss, de ne láss! Hallj, de ne hallj!”, ami azt jelenti, hogy bár tudatában vagyunk a realitásoknak, beleértve a negatív dolgokat is, de nem a negatívra összpontosítunk.

Általában azért akadunk fenn a negatív dolgokon, mert azonnal reagálunk, és ezek a reagálások úgy nyilvánulnak meg, hogy ítélkezünk, vádaskodunk, kritizálunk, vagy felcímkézzük a másikat.  Olyankor tesszük ezt mindannyian, amikor fenyegetve érezzük magunkat, azzal, ami ismeretlen, vagy amikor kimozdítanak bennünket a kényelmi zónánkból. Azzal, hogy ítélkezünk, vagy kritizálunk, mindent egy adott dobozba zárunk, de a dobozos gyors ételhez hasonlóan, bár lehet, hogy kényelmes, nem mindig egészséges. Az ilyen mentális és emocionális hozzáállás nagyon veszélyes, mivel megbélyegezzük a személyt vagy a szituációt, hogy: ők olyanok, és annak megfelelően bánunk velük. Sajnos gyakran ez tudat alatt történik.

A látásmódunk és hozzáállásunk azért marad olyan kritikus és bíráló, mert a mi részünkről nincs betáplált pozitív energia, ami bátorítana, vagy megengedné a pozitív változást.

Ha negatívat táplálunk be, akkor abból nem lehet pozitív kimenetel.

Gyakran cselekszünk ily módon. Valamiképp szeretnénk, hogy a többiek jobbak legyenek, de ahelyett, hogy bíznánk bennük, segítenénk őket, és észrevennénk bennük a jó minőségeket, valójában hátráltatjuk őket azzal, hogy a gyöngeségeikre, hibáikra, vagy a múltjukra koncentrálunk. Amire mi összpontosítunk, az teljesen negatív, de mégis azt várjuk el, hogy ők legyenek jobbak.

Amikor az éber tudatosságunkban sokkal függetlenebbek, azaz kívülállók vagyunk, akkor nem a rosszra fogunk összpontosítani, hanem azt fogjuk nézni, hogy a rosszat hogyan tudjuk jóra változtatni a pozitív érzéseink vagy hozzáállásunk közreműködésével. Az igazán nemes-lelkű cselekedet ez; a névtelen, jó-akaratú közreműködés, ami megoldást kínál, szemben a kritizáló és ítélkező emberek szokásos panaszkodásaival.

Aki szellemileg éber, képes orvosolni a bajt, és nem bonyolódik önmagát igazoló panaszkodásokba.

Az érettség azt jelenti, hogy teljesen tisztában vagyok a dolgokkal, és amennyire tudatában vagyok, olyan mértékben maradok csendben. Nagyon sok dolog szinte magától megoldódik, ha a motivációnk, amivel közreműködünk, állandóan kedves és őszinte.

A szellemi életvitel 8 alapelve - 1. alapelv

A szellemi életvitel alapelvei, amik a saját szemlélődésünkkel és a csenddel segítenek bennünket a mindennapi életünkben.

1. Alapelv: Megfigyelni, de nem magunkba szívni

A megfigyelés azt jelenti, hogy bármilyen helyzetbe kerülünk, bármilyen vonatkozásban, egy újfajta gondolkodási pozícióba helyezzük magunkat.

A megfigyelés egy olyan csendes képesség, amit meg kell tanulnunk, ha világosan fel akarjuk mérni, hogy milyen pozitív változásokra van szükség egy adott szituációban, vagy egy bizonyos személy vonatkozásában. Amikor kívülálló, független megfigyelők vagyunk, ez azt jelenti, hogy a tudatunk állandóan világos és szabad, tehát nyitott az új perspektívák felé, és így tanulunk meg figyelemmel meghallgatni másokat, és ráhangolódni mások valóságára.

A megfigyelés lehetővé teszi számunkra, hogy kreatívak, termékenyek, hatékonyak legyünk, mert teret engedtünk egy igaz és jobb megértés számára.

Ha nem tanuljuk meg a megfigyelésnek ezt a művészetét, akkor reagálunk, és magunkba szívjuk a személy vagy szituáció negativitását. Elmerülünk a „Mi a baj?” futóhomokjában, ami meggátol bennünket abban, hogy a helyére tegyük a dolgokat. Amikor a negatív érzelmeket magunkba szívjuk, és feltöltődünk azokkal, elnehezülünk, és reménytelenül földhözragadttá válunk.

A túlterheltség miatti gravitáció nem teszi lehetővé, hogy felülemelkedjünk a történteken, és a dolgokat a maguk valóságában érzékeljük. Eredményeképpen elveszítjük a perspektívát, és túlreagáljuk a dolgokat.

Ha meg szeretnénk érteni, hogy a megfigyelés mentális pozíciója hogyan segít bennünket a perspektivikus látásmód erejének a megszerzésében, érdemes megnéznünk a madarak és a hangya példáját. Míg a hangya állandóan nyüzsög, rohangál ide-oda, hogy megtalálja, és összegyűjtse az élelmet, mindig csak azt fogja látni, ami közvetlenül az orra előtt van. Ezzel szemben a madár felemelkedik a földről, egyre magasabbra száll, és egyre nagyobb távlatból kezdi látni az egész képet, mint ahogyan a földről, vagy akár egy faág tetejéről láthatná. Az egész kép látása egy teljesen más perspektívát mutat. Csak ezek után lesz képes arra, hogy tisztán lássa, hogy merre menjen, és mit tegyen.

Amikor elveszítjük a perspektivikus, távlati látásmódot, belebonyolódunk a részletekbe, elmulasztjuk azt, ami „nyilvánvaló”, és el se tudjuk képzelni, hogy más valóságok is léteznek.

A lélek eredeti minőségei

A léleknek öt elsődleges minősége van, amiről azt is mondhatjuk, hogy ezek az emberiség eredeti színei, amelyekkel az életünk képét festjük meg. Ezek:

Béke

Ez a lélek eredeti minősége. A béke: belső derű, nyugalom, az erőszakmentesség személyesen megtapasztalt állapota. A békének ebben az állapotában, harmóniában vagyok mindennel és mindenkivel, ami, vagy aki körülöttem van. A „shanti” szó békét jelent, és ez a gondolat az, amit a meditációban egy kulcsfontosságú lépésként használunk.

Tisztaság

A becsületesség és világosság állapota, amelyben ugyanaz vagyok kívül, mint belül, nem csapom be se magamat, sem másokat. Következésképpen nincs jelen semmilyen mesterkéltség. A tisztaság az eredeti igazság állapota, amelyben semmilyen erőszakot nem követünk el mások ellen, és amelyben ellenem sem követhetnek el semmilyen erőszakot. Amikor az énünk az eredeti tisztaság állapotában van, azt mások nem károsíthatják, vagy nem rombolhatják le, hiába is próbálkoznának, mivel a tisztaság a védelem természetes aurájával egy láthatatlan gátként szolgál. Amikor elérem a tisztaságnak ezt a szintjét, ez azt jelenti, hogy minden dolgot tisztelek.

Szeretet

Talán ezt az eredeti minőséget a legnehezebb elérni, mivel már nagyon belekeveredett a ragaszkodás, a birtoklás és függőség, mint mélyen gyökerező szokások, és ezeket fogadják el normálisnak. Eredményeként, az emberi lények nehéznek találják a tiszta szeretet igazi formáinak felismerését, ami feltétel nélküli. A szeretet minősége azt jelenti, hogy „gondoskodom”, megosztok, és különösképp szabaddá teszek. A szellemi szeretet soha nem teremt szükségletet vagy függőséget, amelyben a másik lény nem találhatja meg önmagát, vagy nem lehet önmaga. Az univerzumban a szeretet a legnagyobb erő és áldás.

Tudás

A tudás alatt az értendő, hogy ismerem magam, és az vagyok, aki örökké és valóban vagyok, és ebben a tudatosságban létezem. Nem csak ismeret a lélekről, a békéről, a szeretetről, stb., hanem sokkal inkább annak a tudása, hogy a lélek vagyok, a béke vagyok, a szeretet vagyok. Az igazi tudás abban fejeződik ki, ami „vagyok”, az én eredeti tudatosságában, ami az egó hamis énjén túl létezik.

Boldogság

A boldogság az öröm, az élvezet természetes kifejezése, miközben élünk, és kapcsolatba kerülünk másokkal. Boldogság csak akkor lehetséges, amikor tisztelettel viszonyulok magamhoz és másokhoz, és hagyom, hogy mások is részesedjenek abból, ami vagyok, és amim van.  Kapcsolatba kerülök az emberekkel és a természettel, és azon keresztül megtapasztalom az emberi élet beteljesülését.

Amint tudatára ébredünk ennek az öt elsődleges minőségnek, fokozatosan rájövünk arra, hogy mindegyiknek milyen sok jellemzője van.

Belépés és kilépés

Ha bármilyen kapcsolatban, vagy tevékenységben harmonikusak, és sikeresek szeretnénk lenni, tudnunk kell, hogy milyen mértékben lépjünk be a szituációba, majd milyen mértékben lépjünk ki, azaz maradjunk távol.

A kertész egy jó hasonlat, aki a megfelelő időben elülteti a magokat a földbe, és megöntözi, de egy adott időben kilép a képből, és hagyja, hogy a természet is elvégezze a saját munkáját. Időről-időre azonban újra belép a szituációba, megnézi, hogy kapott-e elég vizet a növény, nem támadták-e meg rovarok, szükségük van-e valamilyen tápanyagra. A kertész feladata, hogy megfelelő teret biztosítson, hogy a mag kinyilváníthassa rejtett szépségét, hogy felszínre hozhassa egyediségét; a virágokat tehát nem a kertész teremti, ő csak azt segíti, hogy kifejezhessék magukat.

A kertész nem viszi túlzásba belépését a szituációkba, mert azt már erőszakos beavatkozásnak neveznénk.

Miután elültette a magot, nem követeli az azonnali eredményt, nem ássa ki a magot már másnap, hogy megnézze vajon kicsírázott-e? Elvégzi a feladatát, teljesíti a dolgát, majd visszavonul, mert megértette, hogy a virágok virágzása nem tőle függ. Természetesen nem is távolodik el túl hosszú időre. Ha így tenne, a gondoskodás hiányában a növényei meghalhatnak, vagy káros rovarok, bogarak támadhatják meg, amelyek elszívnák a növények erejét. Tehát a kertész hosszú időre nem vonhatja ki magát az események alól, de azzal, hogy tudja, mikor avatkozzon közbe, és mikor engedje a dolgokat a maguk medrében folyni, egy harmonikus, tiszteletteljes partneri kapcsolatot épít ki a természettel.

Hasonlóképpen nekünk is az a kötelességünk, hogy elültessük a jó szándék, a tisztelet, a tolerancia pozitív magjait, teret adva ugyanakkor másoknak, és az univerzum erőinek is arra, hogy az időnek és hajlamaiknak megfelelően elvégezzék munkájukat és kifejthessék hatásukat.

Nagyon gyakran elültetjük ezeket a magokat, de azonnali eredményt várunk. „Már olyan sok türelmet mutattam, és az illető mégsem változott meg! Meddig kell még tűrnöm? Úgy érzem, hogy teljesen elnyom a másik.” Mivel szinte hozzá ragadunk ahhoz, amit teszünk, így nincs hely, hogy bizonyos dolgok a maguk idejében megtörténjenek. Előfordul, hogy helytelen típusú kegyelmet próbálunk gyakorolni, vagy bizonyos dolgokat, személyeket kontroll alatt akarunk tartani; azt hisszük, hogy mi jobban tudjuk, tehát túlságosan belépünk, beavatkozunk az életükbe. Ez a beavatkozás, és a tér megadásának hiánya provokálja az ellentéteket, a megbánást, és a másokkal való konfliktusokat.

Máskor elegünk van a másikból; a toleranciánk, és empátiánk teljesen elszáll, és azt mondjuk: „Most már elegem van!” vagy „Nekem is megvan a magam dolga”, tehát hátralépünk, de önző módon, mert teljesen elszigeteljük magunkat a másiktól vagy a szituációktól.

Ezt a fajta nemszeretem-érzést, vagy elutasítást igen gyakran megokoljuk, vagy álruhába bújtatjuk az olyan mondatokkal, mint:„Nekem is szükségem van egy kis térre”. „Hagyom, hogy megálljanak a saját lábukon”. Valójában azonban arról van szó, hogy tovább már nem tudjuk elviselni a helyzetet, mert nem gyakoroltuk a türelmes megértést, ami engedi, hogy a jó és pozitív kicsírázzon és növekedjen a saját idejében  

Az, hogy tudjuk, mikor lépjünk hátra, és mikor lépjünk be egy szituációba, egy művészet, de nagyon szükséges, ha el akarjuk érni, hogy mindig jól érezzük magunkat.

Kommunikáció

A kommunikációnk nagy rész nem verbális, és csak ritkán ismerjük fel, hogy milyen nagy hatással van másokra. A hangszín, amit használunk, a testbeszéd, (különösen a szem és az arc) a viselkedésünk, az érzéseink állandóan kommunikálnak másokkal, kifejezve a haragot, félelmet, szeretetet, bizalmat, elutasítást – az emócióinkat. Amit gondolunk, nem tudjuk elrejteni; egy darabig talán lehetséges, de végül az igazság kiderül.

Ahhoz, hogy világosan kommunikáljunk egymással, az első lépés, hogy csendben legyünk, azaz a meghallgatás képessége.

A meghallgatáson kívül a kommunikációhoz hozzátartozik a megosztás, megértés, és annak az élvezete, amit mások képesek felkínálni. A valódi kommunikáció: gyógyító és tápláló.

Nemcsak másokkal kommunikálunk, hanem önmagunkkal, Istennel, sőt még a természettel is. A nyugalomban maradás, az összeszedettség, és nyitottság képessé tesz bennünket arra, hogy ráhangolódjunk másokra, hogy megfelelő módon válaszoljunk, jelentőségteljesen, nemcsak egy mechanikus módon.

Mi blokkolja a pozitív kommunikációt?

·         A terjengős gondolatok, szavak, túlzott tevékenységek, aminek következtében nem tudunk világosan gondolkodni. Elveszítjük a lényeget, hogy mit is akarunk mondani.

·         Amikor elveszünk a saját érzelmeinkben vagy elképzeléseinkben. Egy ilyen állapotban nem hallgatunk figyelmesen a másikra.

·         Negatív módon való visszaemlékezés a múltra. Ez nem engedi, hogy helyesen hangolódjunk a jelenre és a jövőre. Amikor a jelen szükségleteivel nem kommunikálunk helyesen, akkor elveszítjük a lehetőségeket.

·         Az őszinteség hiánya. Amikor a gondolataink és érzéseink őszinték és tiszteletteljesek, akkor mások szíve megnyílik felénk. Felépül a bizalom pozitív gyorsforgalmú útja, és a kommunikáció pozitívan áramlik.

·         Negatív érzékelés teremtése és érzése másokkal kapcsolatban, azaz ahogyan látjuk őket, vagy ahogyan felcímkézzük a másikat. Az ilyen érzések, függetlenül attól, hogy mennyire jól akarjuk elrejteni, végül mindig elmondásra kerülnek egy nagyon kifinomult, nem verbális módon, és egy nehéz, feszült atmoszférát teremtenek.

·         A negatív érzékelés és érzések nem elengedése. A másokkal való kapcsolataink megújításának egyetlen módszere, ha naponta elengedjük a negativitást, hogy elkerüljük ezek beépülését. A beépülés messze gyorsabban megy végbe, sokszor teljesen észrevétlenül, és csodálkozunk, hogy miért marad el a pozitív eredmény.

·         A csend hiánya. Amikor mélyen magunkba nézünk, és a gondolatainkat, érzéseinket a csend karanténjába helyezzük, ez képessé teszi a pozitívvá válásunkat. A csend karanténja a relaxáció; szétoszlatja a haragot, és vádaskodást, panaszokat, ami gyakran együtt jár a haraggal.

Milyen módjai vannak a kommunikáció fejlesztésének?

·         Mindkét füllel hallgassuk a másikat. Aktív meghallgatóknak kell lennünk, teljes ráhangolódással, hogy teljesen jelen legyünk az adott pillanatban, együtt a személlyel. Ha nem ez történik, akkor az egyik fülemmel meghallom, és a másikon kiengedem, vagy csak félig hallom meg, amit a másik mond, ami nyilvánvalóan félreértésekhez vezet.

·         Értsük meg, hogy honnan indult a másik személy. Ne csak feltételezzünk, elképzeljünk, vagy ítélkezzünk; amikor ezt tesszük, a kritikus látásmódunk megbénítja a másikat, hogy kifejezhesse, amit mondani szeretne. Ezek után, a helytelen vagy félig igaz feltételezések miatt, a másik személy nem kap lehetőséget az előre haladásra, vagy az önkifejezésre, hogy kikerüljön a vonatkoztatási rendszerünkből. Ahhoz, hogy másoknak igazi esélyt adjunk az önkifejezésükre, nem helyezhetjük a saját kereteinket köréjük.

·         A megszólalás előtt gondolkodjunk. Ez nem egy új dolog, de hiába halljuk gyakran, mégis elfelejtjük alkalmazni. A beszéd előtti gondolkodás azt jelenti, hogy kimutatjuk a másik felé mérlegelésünket, és akkor a megfelelő időben, a megfelelő módon a megfelelőt mondjuk.

·         Mindig azt mondjuk, amit gondolunk. Amikor bátran, nyugodtan, önbizalommal és erőszak nélkül beszélünk, akkor a kommunikáció őszinte, nyitott, világos, és bizalmat keltő. Nem az a bátorság, ha azt mondjuk, amiről úgy gondoljuk, hogy a másik épp azt szeretné hallani. Ha a bátorság azért hiányzik, mert szükségünk van arra, hogy jóváhagyják, amit mondunk vagy, hogy elfogadjanak, vagy hiányzik az önbizalom, akkor a kommunikáció, és általa a kapcsolatunk is, felszínes és mesterkélt marad, ami senkinek nem kielégítő.

·         Tanuljuk meg a csend nyelvét. A csend alapját képezi a helyes szándéknak, pozitív érzéseknek és világos viselkedésnek. A csend nyelvének csak egyetlen nyelvtani szabálya van: ami az őszinteség és kedvesség. Az őszinteség világosságot teremt, és a kedvesség tiszteletet ébreszt.

Amikor a másokkal való találkozásunkkor időt szakítunk arra, hogy elgondolkodjunk a saját kommunikációs szintünkön, akkor a csendben történt felismeréseink sokkal magasabb minőség alapján valósulnak meg. Az összes kapcsolatunkban, minden vonatkozásban, könnyűséget fogunk tapasztalni: legyen szó magunkról, másokról, vagy a Fény Legfelső Forrásáról.

Ok okozat 2

Idő: Az idő egy olyan értékes erőforrás, amiről gyakran azt érezzük, kevés van. Egyetlen eltelt másodperc sem fog visszatérni. De ha pozitív karmát teremtek az idővel, akkor mindig lesz elég időm arra, hogy azt megtegyem, amit szeretnék. Az idő együtt fog működni velem. Amikor elvesztegetem az időmet, akkor „büntetésként” időzavarban leszek.   

Vagyon: Vannak, akiknek sok a vagyonuk, mégis mindig „szegénynek” érzik magukat. Nem a vagyon tesz valakit gazdaggá, hanem a hozzáállás. Ha a vagyont egy nemes célért használjuk, akkor az sokszorosan visszatérül. Nem véletlen, hogy a jótékonyságnak fontosságot tulajdonítanak.

Kapcsolatok: Vannak olyanok, akik látszatra sok kapcsolattal rendelkeznek, mégis, amikor segítségre szorulnak, nagyon kevesen vannak mellettük, hogy „viszonzást” adjanak. A kapcsolatok befektetések. Minél több szeretetet, tiszteletet, kedvességet, együttműködést és együttérzést „fektetek be”, annál többet kapok azokból vissza.

Tudat/test: A gondolataim és az energiám a legértékesebb erőforrásaim. Ha nem használom ezeket megfelelően, akkor le kell aratnom az annak megfelelő következményeket. Ha negatív, és haszontalan dolgokról gondolkodom, akkor lehet, hogy fejfájásom lesz. Ha egész nap a számítógép előtt ülök, akkor előbb-utóbb szemüveget kell viselnem. Ha a tüdőmet oxigén helyett nikotinnal szennyezem, akkor ennek lehet a következménye egy tüdőbetegség.

Természet: Ha megtanulom, hogy ne szórjam szét a szemetet, vagy ne pazaroljam a vizet, és más természeti kincseket, akkor egy tiszteletteljes kapcsolatot alakítok ki az anyatermészettel. Teljesen mindegy, hogy mások mennyi szemetet szórnak ki az autójuk ablakán, az én feladatom, hogy megteremtsem a magam személyes kapcsolatát a természettel és az 5 elemmel. Ha így teszek, a segítőimmé válnak, amikor szükségem lesz rájuk. Így mindig lesz mit ennem, lesz vizem és lesz levegőm.

Most itt az idő, hogy rendezzük a karmikus számláinkat azzal, hogy tiszteletet adunk minden erőforrásunknak. Hangolódjunk a legmagasabb célunkra, hangoljuk össze az erőforrásainkat ezzel a céllal. Mindig adjunk többet, mint amennyit veszünk, és minden erőforrásunk bőségben lesz.