Elkészült az új honlapunk

Kedves Barátaink!

Szeretnénk tájékoztatni benneteket, hogy elkészült az új honlapunk, aminek a címe is megváltozott: Az új elérhetőségünk:  www.brahmakumaris.hu

Reméljük, tetszeni fog és hasznosnak találjátok az oldal új szolgáltatásait is: 
Horoszkóp másként, 
Napi gondolatok, 
Meditációs kurzus 7 lépésben,
Meditációs kommentárok kezdőknek és haladóknak, 
Eseménynaptár, és a blog, 

Merthogy mostantól kezdve a honlapunkat lesznek elérhetők az új bejegyzések.

Jó böngészést és elmélyülést!

Továbbra is szívesen vesszük a véleményeteket és javaslataitokat!

Előre is köszönjük, 

Brahma Kumaris Magyarország 

A befelefordulás ereje

Az összes, amit tennünk kell, hogy egy pár percig csendben üljünk, befelé forduljunk és nézzük meg, mi zajlik belül. A testben a lélek helye a homlok közepén található. A lélek egy korlátlan energia, nincs fizikai kiterjedése, létezik, igaz és valóságos. Egy pont. A pont örökkévaló. Bármilyen más forma változhat, darabokra eshet, de ez a pont örökkévalóan létezik, anélkül, hogy megváltozna. A létezés benne van ebben a kis fénypontban. A fénypont tudatosságában eltávolodom a fizikai formától, de ebben a tudatosságban maradni nem egyszerű. Még az álmainkban is a fizikai formánkban látjuk önmagunkat és másoknak is a fizikai forma alapján adjuk a válaszokat. Tehát, gyakorlatot igényel, hogy emlékeztessük önmagunkat erre a tudatosságra, emlékezzünk arra, kik is vagyunk valójában. A világ nem fog erre emlékeztetni, nekem kell emlékeztetnem önmagamat. A meditáció célja az, hogy egy kis időt csendben töltsünk, visszatérjünk az örökkévaló azonosságunk tudatosságába, megismerjük, értékeljük és szeressük önmagunkat. Ahogy ezt megtesszük, ez egyre természetesebbé válik és nemcsak a meditáció alatt fogunk rendelkezni ezzel a tapasztalattal, de a meditáció után is meg tudjuk tartani ezt a tudatosságot: én, az örökkévaló lény, a lélek látom és nézem ezt a világot, hallgatom, hogy mi történik körülöttem. Az az idő, amit csendben, meditációban töltünk, nagyon értékes, mert átadja a gyakorlati bizonyítékát ezeknek az absztrakt fogalmaknak. A csend meghatározza az egész napi tudatosságunkat, viselkedésünket. Ezért van szükség arra, hogy a mélységekbe menjünk a meditációban.

Kényelmesen ülök. A test most nyugodt, a szemeimet nyitva tartom és lágyan magam elé nézek. Nem kell semmire koncentrálni, csak egyszerűen lágyan nyitva tartom a szemeimet. Éberré válok. Engedem, hogy a test megnyugodjon. Ismerem a fizikai testem minden részét és tudatosan engedem, hogy minden megnyugodjon. Tudatában vagyok az erőnek, amit birtoklok. Érzem az energiaforrást, ami ott van a homlokom közepén és erre koncentrálok. Én egy szellemi lény, egy fénypont vagyok, egy lélek, ami különálló ettől a fizikai testtől. Valójában most kezdem megérteni, hogy már korábban is léteztem, mielőtt ez a test megszületett volna. Ez a test, ez a jármű a teremtés része. Én, a fénypont örökké létezem. Én léteztem, mielőtt ez a test megszületett volna és továbbra is létezni fogok, miután ez a test már nem lesz. Tudatában vagyok az örökkévalóságomnak, a halhatatlanságomnak és ezáltal megváltozik a látásmódom. Kezdem értékelni, hogy ki is vagyok valójában. Én örökkévalóan létezem, korlátlan vagyok. Om Shanti

Az Om Shanti jelentése

Az OM SHANTI a béke köszöntése. Az OM-ra úgy emlékeznek, mint az Univerzum eredeti hangjára. Az OM azt jelenti, én vagyok, a SHANTI azt jelenti, én a béke vagyok. Az OM SHANTI az én bemutatása. Általában amikor bemutatjuk önmagunkat, elmondjuk a nevünket, a nemzetiségünket, a nemünket, a korunkat, a foglalkozásunkat, az összes tényezőt, ami a fizikai létezésünkkel kapcsolatos. Ezek az információk uralják a tudatosságunkat és ezek határozzák meg az önazonosságunkat is, és mégis, ami mozgat minket, ami az életünket irányítja, az a belső lényünk, ami láthatatlan és inkognitó. Ez a belső energia, ez a belső létezés az, ami tartalmazza az összes titkot, ami a személyiségünk kulcsa. Amikor az életünket külső, felszínes dolgok alapján éljük, zavarodottságot, békétlenséget találunk. Úgy érezzük, valami hiányzik az életünkből. Ennek az a fő oka, hogy nem ismerjük az igazi azonosságunkat. Nem ismerjük önmagunkat és ennek eredményeképpen képtelenek vagyunk arra, hogy olyan kapcsolatokat teremtsünk, amiben mélység, jelentőségteljesség és szeretet van. Ha nem ismerjük önmagunkat, akkor mások hogyan ismerhetnének meg minket. De ha ismerem önmagamat, akkor elkezdem a másikat is megismerni és a másik is elkezd engem megismerni és megérteni. Bár önmagunkkal élünk együtt, mégis az a furcsa paradoxon áll fenn, hogy nem ismerjük önmagunkat. Mennyire tudjuk, mi folyik a saját világunkban? Miért viselkedünk úgy, ahogy viselkedünk? Miért vannak bizonyos érzelmi megnyilvánulásaink, tapasztalataink? Képes vagyok a saját személyiségem erőforrásait felszínre hozni, úgy viselkedni, ahogy én szeretném? Lehet, hogy tudok bizonyos dolgokat, de biztos, hogy az élet sokkal érdemesebb és gyümölcsözőbb lenne, ha ismerném önmagamat. A meditáció azt jelenti, befelefordulok, megismerem önmagamat és megtanulom, hogy értékeljem, szeressem és tiszteljem önmagamat. Ki az, akivel a legtöbb időt szeretjük eltölteni? Azzal, akit szeretünk. Ki az, akinek a figyelmünket adjuk? Annak, akit szeretünk. Ha önmagam felé fordulok és megkérdezem, mennyi időt töltök azzal, hogy megismerjem önmagamat, a válaszok nagyon tiszta képet adnak arról, hogy tulajdonképpen egy idegen vagyok önmagam számára. Néha a saját ellenségemmé válok. Meg kell tanulnom újból sajátmagam jó barátjává válni. A Rádzsa jóga meditáció annak a módszere, hogy befelé forduljunk és megismerjük önmagunkat. A meditáció célja az, hogy egy kis időt csendben töltsünk, visszatérjünk az örökkévaló azonosságunk tudatosságába, megismerjük, értékeljük és szeressük önmagunkat. Ahogy ezt tesszük, ez az állapot egyre természetesebbé válik és nemcsak a meditáció alatt fogunk rendelkezni ezzel a tapasztalattal, de a meditáció után is meg tudjuk őrizni ezt a tudatosságot.

Rádzsa jóga meditáció

A rádzsa szó királyit, a jóga találkozást, egyesülést és a meditáció emlékezést, gondolkodást jelent. A meditáció a rádzsa jóga gyakorlati része, amikor a szellemi erő birtokában képesek vagyunk megvalósítani mindazt, amiről az elmélet szól.

Ehhez először önmagunkat kell megismernünk, megérteni a gondolatainkat, az érzéseinket, amik cselekvésre késztetnek.

A meditáció annak a művészete, hogy egyensúlyt teremtsünk a külső és belső között, de belülről kifelé és nem kívülről befelé haladva. Gyakran a boldogságunk, az önbizalmunk külső dolgoktól függ. A meditációban felfedezhetjük a szellemi függetlenségünket, a saját felelősségünket, és mindazokat a belső erőforrásokat, értékeket, amiket képesek vagyunk használni ahhoz, hogy egy jobb minőségű életet éljünk.

A meditáció rendszeres gyakorlása segít abban, hogy sikerrel tudjunk szembenézni a nehéz helyzetekkel, hogy stabilan fenntartsuk azt a belső békét, ami az összes megoldás kulcsa.

A meditáció segíti a belső gyógyulást, a gondolatokhoz, az érzésekhez és a viselkedéshez való új hozzáállás megerősítését, amikor saját magunkat és az egész világot sokkal pozitívabb szemszögből tudjuk látni. Szabaddá válunk a haragtól, a gyanakvástól, a félelemtől, az erőszaktól, az összes negativitástól, amik fájdalmat okoznak. Amikor összekapcsolódunk a belső pozitív erőforrásunkkal, a békével, akkor automatikusan elszakadunk a negatívtól és pozitívan tudunk kapcsolatot teremteni a külvilággal. A negativitás nem fog gátként blokkolni bennünket.

A meditáció dialógust, párbeszédet is jelent, őszinte beszélgetést önmagunkkal, megfigyelve, hogy mit miért teszek, hogyan reagálok a külvilág dolgaira. Megvizsgálom, mit jelent számomra a szeretet, a bizalom, a béke, a boldogság. A párbeszédben bemutatom önmagamat saját magamnak. A mély meditáció elvezet a jógához, ami képessé tesz bennünket arra, hogy eggyé váljunk az eredeti, tiszta énünkkel és attól kezdve természetes módon tudjuk észrevenni mindenkiben a JÓT.

Az egyik legfontosabb kapcsolat az önmagunkkal való kapcsolat, amiben el tudom fogadni önmagamat olyannak, amilyen vagyok, kedvelem és tisztelem önmagam. Amikor őszinte vagyok önmagamhoz, amikor tisztán látom az erényeimet és gyengeségeimet, amikor szeretni tudom saját magam, akkor ébred fel bennem a vágy, hogy ne kövessek el semmi olyat, aminek a következményeként bánatot kellene tapasztalnom. A belső béke megőrzése, és az állandó jó közérzet tapasztalata fogja befolyásolni a többi emberrel és Istennel való kapcsolatunkat.

Ha a „belső elemünk” az élet forgatagában lemerül, fontos gondoskodni a feltöltéséről. Ezt a feltöltést teszi lehetővé a Legfelső Lélekkel, a Tiszta Energiával való kapcsolat, ami a meditáció következő lépcsőfoka…

Nagyszerűen érezni magam

Talán reálisabb először is pozitívnak érezni magam. Aztán, jónak, jobbnak, és a legjobbnak, és végül nagyszerűen érezni magam. Biztosan nem érezhetem nagyszerűen magam bármivel kapcsolatban, amíg nem érzem pozitívnak és jónak magamat. Nem számít, hogy mások mit mondanak, vagy milyen negatív dolgok történtek a múltban. Pozitívnak lenni nem azt jelenti, hogy elrejtem a bennem lévő negatívat, és azt tettetem, hogy az nincs is bennem. Azt jelenti, hogy kivonom a rejtett lehetőségeket és leckéket mindabból, ami látszatra kaotikus, igazságtalan, vagy nem igazán kívánt dolog. Minden dolognak az életemben megvan a maga oka. Bízni abban, hogy bármi is történik, annak megvan az értéke - ez segít abban, hogy megőrizzem a pozitív látásmódot, és segít abban is, hogy jól érezzem magam, ami a nagyszerűnek érezni magam alapja. Az ilyen bizalom egy egészen más perspektívát és rálátást ad a dolgoknak. Ugyanakkor, ha túlzottan terhelnek a dolgok, vagy az emberek, akik körülöttem vannak, vagy beleavatkozom a dolgokba, akkor nem tudom megőrizni a semlegességet. Egy objektív perspektívából láthatom a teljes képet, az egészet anélkül, hogy elvesznék a részletekben. Ez a perspektíva engedi, hogy használjam a tiszteletet, a toleranciát, a türelmet, ami abban is segít, hogy elbánjak a negatív szituációkkal. Ez megnyitja a szívemet és a tudatomat az új lehetőségek felé. Ez a semlegesség megteremti a belső csendet, amiben láthatom, és érzékelhetem a saját belső békémet, jóságomat és erőimet. Ez az, ami hatalmas különbséget teremt az életemben. Nagyszerűnek érezni magam, nem egy ideiglenes eufória. Ha valóban nagyszerűen érzem magam, akkor ez a tudat egy állandó pozitív állapotát eredményezi önmagammal, és az életemmel kapcsolatban. Ez akkor tud megtörténni, amikor megtapasztalom a saját szellemi identitásomat és erőforrásaimat, amik a lényem örökkévaló részei. Ez nem csak egy remény, egy teória, vagy egy elképzelés. A csendben összekapcsolódom a realitással, ami az életemet úgy lehorgonyozza, hogy semmilyen zűrzavar nem tud egy áldozattá tenni. Ahogy elérjük az önmagunk feletti mesteriességet, nagyszerűen érezzük magunkat. Nincsenek rejtett kifogások, miért, hogyan, de, mert…, különben ezek becsapnának. Helyette azt mondom, igen, meg tudom tenni. Tegyem meg most. Amikor van bennünk kellő bátorság, hogy kísérletezzünk, amikor nem félünk a dolgok kimenetelétől, akkor tudjuk nagyszerűen érezni magunkat. A szellemi perspektíva, ami felmerül ebből a belső csendből, képessé tesz arra, hogy bízzak önmagamban, bízzak másokban és lássam a pozitívat, a jót, a jobbat, a legjobbat és végül nagyszerűen érezzem magamat, nem számít, mi történik. 

A motiváció

A meditáció a gondolkodás és kísérletezés formájában segít megteremteni és megtartani a motivációnkat. Az érzékelés, az elképzelések és a célok újdonságához és világosságához fontos, hogy ellazuljunk, elengedjük a régi szokásokat, a régi gondolkodásmódunkat és látásmódunkat, hogy teret teremtsünk valami újnak és inspirálónak.

A motiváció egy belső, pozitív energia, a lelkesedés és a tiszta érzékelés kombinációja, ami képessé tesz bennünket arra, hogy véghezvigyük a feladatot.

Fontos folyamatosan megőrizni a határozottságot, mert különben nagyon könnyen megzavarhatnak bennünket a problémák, az újonnan felmerült események, vagy a lustaság. Mit tesz a motiváció? Az egyik realitásból egy másikba visz, vagyis onnan, ahol voltam oda, ahol szeretnék lenni. A cél érzékelése tartja fenn a motivációt. Amikor arra van szükség, hogy a motivációt újra működésbe hozzuk, akkor az alábbi kérdéseket kell megvizsgálnunk.

• o   Mi az, amit akarok?
• o   Miért szeretném?
• o   Mi az, amit értékelek?
• o   Mire van szükségem?
• o   Mi az, amit élvezek?
• o   Mi az, amit megértek? és különösképp
• o   Mi az, amit szeretek?

Amikor leülünk és elgondolkodunk a fenti kérdések válaszain, ezek fogják képezni az új belső látásunk, és a feladatok alapját, hogy újra aktiváljuk azt, amit már elfelejtettünk. Az életünk során időről-időre hátra kell lépnünk, elcsendesedve újra meghatározni, újra felbecsülni, kísérletezni mindazzal, amit már tudunk, és amiről úgy gondoljuk, hogy tudjuk. Ez egy egyszerű gyakorlat, amit ha őszintén elvégzünk, serkenti az újdonságot a gondolatainkban és a motivációs mintázatunkban.

Ahhoz, hogy szélesítsük és megváltoztassuk ezeket a mintázatokat, szükséges, hogy:

• o   újra meghatározzunk
• o   újra megvizsgáljunk
• o   új irányba tereljünk és
• o   újra megtanuljunk bizonyos dolgokat.

Így generálódik az újdonság, a kreativitás és minőség.

A sikeres motiváció attól függ, hogy mennyire világos a célunk. Mennyire hiszek a célomban? A célomban vetett hit határozza meg az erőfeszítés minőségét. A motiváció akkor újul meg igazán, amikor felismerem, hogy mindig van lehetőség a gyakorlásra, ha élek a választás erejével.

Egy másik kérdés, ami segít a motiváció fenntartásában, hogy: „Mi az, ami igazán fontos nekem: A végeredmény vagy a folyamat?” A folyamat magával hozza a növekedést, a fejlődést és a tanulást. Amikor eredmény-orientáltak vagyunk, túlzottan az eredményre összpontosítunk, nem eléggé figyelünk, vagy hangsúlyozzuk magát a folyamatot, ami szükséges lenne ahhoz, hogy elérjük a végeredményt. A gyors rendbe hozás módszere, a „hét napos siker” formula, nem igazán működik, legalábbis nem állandóan. Ha megnézzük a természetet, láthatjuk a szépségét és erejét, ami az idő és a folyamat összekapcsolt eredménye. Például egy hatalmas tölgyfa, vagy a rózsa a kertben nem azonnal fejlődik ki. Bizonyos idő és hely kell a folyamatra, hogy működni tudjon.

Ahhoz, hogy egy folyamat hatékonyan menjen végbe, hogy az időt, az energiát, és az erőforrásokat a legjobban használhassuk, fel kell állítani egy fontossági sorrendet.

A fontossági sorrendhez fel kell ismerni, és el kell utasítani az okoskodó kifogásokat; (például, hogy „nincs időm”) és össze kell állítani egy működőképes, valóságnak megfelelő időbeosztást. Ha fontossági sorrendet állítok fel az értékeket illetően, akkor a motiváció típusa világos lesz számomra. Vajon a motivációm anyagiakhoz kapcsolt vagy szellemi? A kettő nagyon különbözik egymástól.

A materialista motiváció alapja az érvényesülési vágy, a versengés, a pozíció utáni vágy. Gyakran abban hiszünk, hogy ezek nélkül nem lehetünk sikeresek, és így ezen értékek alapján gondolkodunk és cselekszünk. Amikor a motiváció materialista, mindig jelen van a veszteségtől való félelem is, aminek a következménye a nehézkesség, a stressz és az aggodalom. A szellemi motiváció alapja a feladat iránti lelkesedés és a másokkal való együttműködés, aminek az eredménye a tisztelet, a harmónia, az egyén és a kollektíva jól-léte.

A csend ereje

Ugyanúgy, ahogy a szennyezettség különböző formái elérték az extremitás állapotát a 21. században, hasonlóan ehhez, jelenleg a zaj okozta szennyezettség is extrém. Manapság jobban, mint valaha, szükségünk van arra, hogy kísérletezzünk a csend erejével, és megtapasztaljuk a sok módszert, amivel gyógyítani tudjuk a testet, a tudatot és a lelket. Bárhol legyünk a világban, mindenhol zaj van. Még akkor is, ha egy nagyon csendes helyre megyünk – egy csodálatos tengerpartra, messze a civilizációtól, - körbe fog venni a zaj. Ha nincs is külső zaj, valószínűleg meg fogjuk tapasztalni a nagy belső zajt.

Amikor körbevesz a világ zaja, nem vagyunk mindig tudatában az összes zajnak, amit a tudatunkban generálunk. De amikor találunk egy csendes helyet, messze a külső hangoktól, egyre jobban tudatába kerülünk a zajoknak – az állandó belső csacsogásnak. Például, éjszaka, amikor megpróbálunk aludni, ahelyett, hogy a tudat egyre csendesebbé válna, és pihenést tapasztalna, ami felfrissülést hoz, egyre inkább tudatába kerülünk az összes belső zajnak. Ilyenkor a tudat nagyon gyorsan mozog, nemcsak átéli az elmúlt nap tapasztalatait, de újra lejátssza azokat a jeleneteket, amik az előző héten vagy akár a múlt évben történtek. Hogyan tudjuk kezelni a tudatnak mindezt a zaját? Lehetséges kezelni, vagy el kell fogadnunk az emberi élet részeként?

Ha gyakoroljuk a csendet, vissza tudjuk nyerni a tudatosságot, ami túlvisz a modern élet zavaró, megjósolhatatlan és mesterséges tapasztalatain, hogy megtaláljuk a referencia belső rendszerét, ami egy teljes és hosszantartó jólétet kínál egyéni és társadalmi szinten is.

A csend párbeszédet nyit önmagunkkal és Istennel. Mindkettő lényeges, ha meg akarjuk találni a szellemi irányt, amire szükségünk van ahhoz, hogy egy teljes életet éljünk. A csend segít belépni önmagunk mellőzött szellemi realitásába – ez egy láthatatlan, de dinamikus realitás, ami ott áramlik mindannyiunkban. A csend bátorsággal és optimizmussal táplál minket. A csend fényében megtapasztaljuk a láthatatlan szellem erejét, és egy olyan életet tudunk teremteni, ami az igazságon alapszik.

Az idő most olyan, hogy minden másodperc, minden pillanat, minden nap és minden évszak fel van töltve csodálatos lehetőségekkel. Minden fel van töltve a lehetőségek magjaival, és elvethetem bármilyen cél, kívánság, sors palántáját, amit választok. Ugyanakkor, ezt nem tudom megismerni mindaddig, amíg nem válok nyugodttá, és nem kapcsolom ki a hétköznapi tudatosságomat, nem nyitom ki a szememet, és nem ismerem fel, hogy a lehetőség jelen van, valójában mindig ott volt – csak nem ismertem fel, vagy ha felismertem, nem döntöttem vagy nem cselekedtem. Minden nap elhozza a lehetőségek újdonságait. Ez az idő áldása. A magok most arra várnak, hogy elvessem azokat.         

Új látásmód

Egy gyerek honnan tudja, hogy ő kicsoda? Amikor egy gyermek megszületik, akkor nem ismeri a nevét, a szüleit, a szituációt, amibe beleszületett és, hogy attól mit várjon. Teljesen ártatlanul születik meg. Azután információkat kap, amiket fokozatosan önmagába szív és használ azért, hogy kialakítson egy koncepciót önmagáról és a másokkal való kapcsolatairól. Sajnos, az információk, amikkel táplálnak mindannyiunkat, születésünktől kezdve, legtöbbször a külső fizikai felé irányítják a figyelmünket. Ez mélyen belénk vésődik. A szellemi identitás visszanyerése külsőleg nem erőltethető. A gyermek ki van téve az anyja, az apja, a család és később a párja és a társadalom befolyásának. Ők, mindannyian ugyanazzal az információval fogják táplálni és megerősíteni, ami sajnos a szellemi realitással ellentétes.

Bárhova is menjek, bármit tegyek, az emberek testként válaszolnak. Az emberek bennem a testet látják. Az emberek a szerepem, a nemem, stb. alapján fognak velem kapcsolatot teremteni, és nem szellemi látásmóddal. Ezért egyedül én vagyok az, akinek állandóan meg kell erősítenem ezt a látásmódot, és vállalnom kell annak a felelősségét, hogy újra és újra emlékeztessem önmagamat a „ki vagyok én?” kérdés válaszára, miközben szembenézek az élet különböző szituációival. Engednem kell, hogy a belső tudatosságom átszűrje mindazt, ami a külvilágból jön, és állandóan emlékeztetnem kell önmagamat a szellemi igazságra, hogy én egy lélek vagyok. Itt kezdődik a szellemiség kihívása. Ezen aktív erőfeszítés nélkül mindent csak passzívan szívunk önmagunkba. Bármi jöjjön felém, az legtöbbször a külvilágból jön és az igazi realitással ellentétes. Tehát, nekem magamnak kell a szituációra válaszolnom. Ebben az első mérföldkő a meditáció.

Csendben ülök. A gondolataimat elszakítom a testtől és arra a parányi fénypontra koncentrálok, ami a homlokom középpontja mögött van. A meditáció összes tapasztalata ebből a tudatosságból merül fel. Minden perc, amit meditációban töltök, értékes, de a legértékesebb idő a reggel, mert ez teremti meg a helyes perspektívát a nap további részére. Ha a napot nem így kezdem, akkor a hatások a nap folyamán olyan erőteljesek lehetnek, hogy nagyon könnyen elfelejthetem, hogy valójában ki is vagyok. A felejtés itt olyan, mintha szellemi amnéziában lennék; minden kikerül a központból és elkezdek újból hétköznapi módon gondolkodni, önmagamat testnek és szerepnek látva. Amikor minden reggel időt töltök azzal, hogy a „ki vagyok én” tudatosságában legyek, ez segít abban, hogy a saját önbecsülésem és öntiszteletem újból megerősödjön. 

Én, a lélek

Csendben ülök… Tudatába vagyok a sok különböző energiának, amiből az élet felépül… Egy kis időre el akarom fordítani a figyelmemet ezektől a fizikai energiáktól és az energiámat befelé irányítom… Tudatosan arra figyelek, hogy ellazuljak, hogy elengedjem az izmok feszültségét…., minden nyugodttá válik… ellazulok… Most, ahelyett, hogy kifelé tekintenék, engedem, hogy a tudatommal befelé nézzek… Bár érzékelem a kinti világot, de eldöntöm, hogy néhány percig nem azt nézem… engedem, hogy a külvilág hangjai eltűnjenek a messzeségben… A tudatom képernyőjén elképzelek egy fénypontot…  Ahogy a test békésen ül, tudatába kerülök az életerőnek, az élet forrásának a homlokom közepén. Ez vagyok én, egy örökkévaló fénypont. Az örökkévaló formám tudatosságában összegyűjtöm az energiáim teljes erejét… Tudom, hogy én ennek a fizikai eszköznek, a testemnek vagyok a mestere… Én irányítom a fizikai érzékszerveim működését… Mit látok ezeken a szemeken keresztül? Én döntöm el, mit mondok az ajkaimon keresztül, hogy mit szívok magamba mindabból az információból, amit hallok a füleimmel… Én, a fénypont, az örökkévaló lélek vagyok a teremtő. Én, ez a pont egy végtelen energia vagyok. Én vagyok a mester. Ezzel a tudatossággal képes vagyok fényt és életet küldeni a fizikai testen keresztül, arra használva ezt a testet, ami épít és táplál, ami jósággal teli.

Boldogság

Az élet legnagyobb kincse a boldogság és e tapasztalat iránti vágy végtelen. Hol kezdődött? Az első tapasztalattal, hogy testben vagyok, hogy mozgatom a karjaimat, a lábaimat, az ujjaimat, hogy kimondtam az első szavakat, hogy a szemeimmel láttam, a füleimmel hallottam, a kezeimmel játszottam, hogy megtanultam gondolkodni, rajzolni, magyarázni, megérteni. Amikor azt mondták, hogy valamit jól tettem, hogy csinos vagyok, okos vagyok, sikeres vagyok, első vagyok. Ez az a boldogság, ami nem sértett másokat. Ott volt a természetes boldogság, a béke és az elégedettség érzése. De honnan jött a boldogtalanság? Mi változtatta meg az ártatlan boldogságot?

Az igazi boldogság maga az önismeret, ezért minden támasz nélküli. Független, túl van a vonzásokon, az érzelmi függőségeken, az állandó akaráson. Valamit mindig keresünk, ami megteremtheti a boldogságunkat, legyenek ezek a kapcsolatok, a zene, a mozi, a kábítószerek, a ruházkodás, stb. Először valóban adnak valamilyen élvezetet és kielégülést, de az idő múlásával még többre van szükség, hogy fenntartsák a boldogságot. Azután egyre nehezebbé válik az öröm, a megelégedettség megtapasztalása, mert egyre szélsőségesebbé válunk. A boldogság állandó kutatása ebben az örökké változó világban, ahol semmi nem marad állandó, végül boldogtalansághoz, szomorúsághoz és feszültséghez vezet. A keresés olyan szokássá válik, amit nem tudunk abbahagyni, és mire felismerem, hogy az, amit eddig kerestem, nem a boldogság igaz forrása, már sok terhet felhalmoztam a különböző szokásokkal és tapasztalatokkal, és tetteim következményeivel.  

Ugyanakkor biztos van valamilyen módszer, amivel meg tudom változtatni a régi szokásaimat, és visszanyerem a természetes boldogságot, ami szabad a szomorúság minden formájától?

Mire van szükségem, hogy a folyamatot elkezdjem? A figyelmemet egy időre el kell távolítanom a boldogság keresésétől és meg kell értenem a szellemi bölcsességet és igazságot. Meg kell értenem, hogy az eredeti természetem a béke, a tisztaság, az üdvösség, az igazság és az erő. Meg kell tanulnom a módszereket, hogy ezeket újból a felszínre hozzam. Meg kell ismernem önmagamat. A pozitív oldalra kell koncentrálnom mindenben, a gondolataimban, a szavaimban és a tetteimben. Meg kell tanulnom ellenőrizni a gondolataimat és érzéseimet, mert azok az én teremtéseim. Meg kell tanulnom használni a gondolati erőt, hogy megértsem önmagamat. Meg kell tanulnom használni a nyelvemet, hogy az ne úgy viselkedjen, mint egy mérges kígyó, ami másokat bánt és nevetségessé tesz, mert ez önmagamnak is boldogtalanságot okoz. A tetteimnek hasznot kell hozniuk másoknak és önmagamnak is. Azok ne csak önmagam hasznáért legyenek, mert ez vezet a magányhoz! Türelmesnek kell lennem másokkal, függetlenül a koruktól, a bőrszínüktől, a nemüktől, és még akkor is tiszteletet kell adnom, ha ők inzultálnak engem. Lehet, hogy az egyensúly visszaállításához szükség van egy kis erőfeszítésre, de az elérés óriási, és az eredmény a harmónia és a belső öröm.

Békében lenni

Legyél békében önmagaddal

Az első lépés, hogy visszahozzuk a békét a saját életünkbe. Ehhez ismerd meg önmagadat olyannak, aki vagy. Ismerd fel, és ismerd meg az igazi énedet egy szellemi lényként, ami mindennek az alapja. Amikor rendelkezel ezzel a világos rálátással önmagaddal kapcsolatban, hogy te a lélek vagy, akkor el kezded felismerni, hogy minden békétlenség a világban ott kinn van, és itt a belső világban egy dolog van, amit mindannyian elfelejtettük, hogy kik vagyunk. Elfelejtettük, hogy kik és mik vagyunk. Önmagad felismerésével, lélekként és nem testként, megteremtődik annak a felismerése is, hogy a béke a te igaz és örökkévaló természeted. A módszert, hogy ezt a tudatosságot felébresszük, ismerik meditációnak.

Legyél békében másokkal

Fogadj el másokat olyannak, amilyenek. Ez nem olyan könnyű azt követően, hogy egy egész életet elutasítással és ellenállással töltöttünk.  Amikor felismered önmagadban az elutasítást másokkal szemben, kérdezd meg, miért? Valószínűleg észre fogod venni, hogy ők nem azt teszik és nem olyanok, amit te akarsz. Ez a hiedelem is a felejtésünkből jön, hogy elfelejtettük, hogy mi valójában természetes módon adók vagyunk. Megpróbálunk másoktól kapni és elfelejtjük, hogy az igazi szeretet semmit nem akar elvenni másoktól, az csak ad és megosztja önmagát. Elfelejtettük, hogy a szeretet lényegében az, amik vagyunk. Hallgasd meg a másik szívét. Általában mások sem ismerik önmagukat. A tendencia az, hogy mi akarjuk nekik megmondani, hogy milyennek kellene lenniük. A módszer, hogy igazi békét teremtsünk a kapcsolatokban, hogy ne csak meghallgassuk a szavaikat, de hallgassuk meg az érzéseiket is.  Engedjük, hogy elmondják a saját történetüket. Segítsünk nekik abban, hogy ők is tisztán lássák, mi folyik a szívükben. Ahogy ezt megteszed, megteremted az igazi kapcsolatot minden ítélkezés nélkül. Ahogy ezt megteszed, képes vagy arra, hogy meghallgasd őket nagyobb tisztánlátással, hogy megértsd, hogy valójában mire gondolnak, és mit éreznek.

Legyél békében a világgal

Legyél tudatában annak, hogy nincs olyan a világban, mint mi és ők. Valójában nincsenek határok, csak tanult elképzelések és felfogások vannak, amik arra szolgálnak, hogy megteremtsék a szétszakadást, a különválást. Mi egy család vagyunk. Ez a mi igaz szellemi identitásunk. Amikor másokat és a világot igaz látásmóddal nézzük, észrevesszük, hogy a régi érzelmi megszokások és reakciók az események irányába el kezdenek szertefoszlani. Helyette felmerül a természetes nyugalom, és egyre békésebbé válunk a világgal.

Legyél békében a Teremtővel

Legyél nyitott, hogy megkapd a segítséget. Sokan valószínűleg azt mondanák, hogy ők mindezt maguktól szeretnék megtenni, míg mások bevallják, hogy nem tudják megtenni segítség nélkül. Aztán vannak néhányan, akik okosan elkezdenek megnyílni, hogy megkapják a segítséget egy magasabb Erőtől.  Ők nyitottak maradnak a szubtilis Forrás, az energia isteni Forrása felé, a szeretet, a fény és erő formáiban. Tudják, hogy minden, amit tenniük kell, hogy nyitottak maradjanak. Ha megtanulod megfigyelni a belső érzéseidet, ha nyitott maradsz, akkor el kezded felismerni annak a magasabb Erőnek a szubtilis jelenlétét, ami megmutatja neked, hogy hol is vagy valójában. Segít abban, hogy békében legyél, és mindent békében tegyél.

8. alapelv: Kapcsolat a Feltételnélküli Forrással

Az Univerzumban van egy élő Pont, aki semmilyen szükségletnek, vágynak, akaratnak nincs alávetve. Mivel ez a Lény nem akar semmit, minden az Övé, de nem a birtoklás és ellenőrzés vonatkozásában, hanem úgy, hogy minden dolog természetes módon a Feltételnélküli Forrás felé mozdul el. Egyszerűen csak azért, mert mindenki, aki közel jön, érzi a természetes szeretetet, ami szabadon árad Belőle.  Érzékelik az önzetlen szolgálatát és azt, hogy megosztja velük mindazt, aki, és amije van. Mint egy sugárzó Mágnes, túl az anyag és az idő korlátain, túl az adok-veszek szokásain, a kalkuláción. A Forrás mindent vonz, mivel Neki nincs semmilyen vágya, csak az adás valósul meg általa.

A Feltételnélküli Forrás szeretete olyan, mint egy szellemi napfény. Önzetlen, önmagában teljes: mindig hozzáad, és soha nem vesz el. Ami feltételnélküli, azt mindig becsben tartják az imádat szempontjából, és talán ezért tisztelik Istent és az igazi szenteket is a világ minden részén. A Forrásból származó szellemi fény rávilágít az elfelejtett valóságra, a rejtett potenciálunkra, az eredeti jóságunkra. Kinyilvánítja igazi énünket. Utána, ha szeretnénk, táplálhatjuk és fejleszthetjük ezt a tudatosságot, de csak olyan mértékben, amilyen mértékben megtartjuk a kommunikáció nyitott csatornáját. Különben az áram rövidre zár, blokkolódik, vagy egy másik irány miatt lemerül, és egy idő múlva teljes sötétség lesz. Ma az emberiség a teljes sötétség fázisában él, teljes az áramszünet.

A meditáció egy olyan mentális gyakorlat, amikor a Feltételnélküli Forráshoz kapcsolódunk. Amint létrehozzuk ezt a kapcsolódást, megtörténik a tisztulás, és a tudat felszabadul az „én” és „enyém”, a múlt, a megbántódás és a kis dolgok korlátaitól.

A meditáció alatt a tudat elengedi a korlátozottság szálait. Mint a madár, a tudat szárnyra kel, és kapcsolódik Istenhez. Ez a kapcsolat nem nehéz, ha a tudat igazán szeretné megismerni az igazságot, nem csak követelésekkel próbálkozik, vagy hízelgéssel, imával vagy valamilyen önző szándékból, könyörögve valamiért. Amikor csak a kapcsolódás iránti vágy van jelen, a lélek egy mágneses vonzást érez, ami képessé teszi arra, hogy átrepülje az összes lehetetlen akadályt, mint amilyen a „Nem tudom megtenni”, „Hogyan?” és a „Nincs időm!”. A kapcsolódás szellemi erővel tölti fel a lelket, ami mindig megőrzi a pozitivitást, és nem kerül a külső negativitás befolyása alá.

A meditáció segít a belső erő elsajátításában, különösen akkor, amikor használjuk is a mindennapi életünk során. Az ilyen erő megtartásához szükséges a naponkénti kapcsolódás, a feltöltődés minden reggel. A csendben az emberi lények egy személyes, baráti kapcsolatba kerülnek Istennel, aki nemcsak meghallgat és segít, de jelen van. Az emberi lények teljesen elvesztették már ezt az egyszerű élvezetet, ami Isten jelenlétéből adódik; úgy érzik, valamit mindig kérniük kell, vagy kántálniuk kell valamit. Ennek a szellemi találkozásnak a csendjében elegendő csak nyugodtan maradni és elégedetté válni. 

A szellemi életvitel alapelvei - 2. alapelv

2. alapelv: Tudatában lenni, de nem ítélkezni

A Rádzsa Jóga meditáció ösvényén ismert az a mondás, hogy: „Láss, de ne láss! Hallj, de ne hallj!”, ami azt jelenti, hogy bár tudatában vagyunk a realitásoknak, beleértve a negatív dolgokat is, de nem a negatívra összpontosítunk.

Általában azért akadunk fenn a negatív dolgokon, mert azonnal reagálunk, és ezek a reagálások úgy nyilvánulnak meg, hogy ítélkezünk, vádaskodunk, kritizálunk, vagy felcímkézzük a másikat.  Olyankor tesszük ezt mindannyian, amikor fenyegetve érezzük magunkat, azzal, ami ismeretlen, vagy amikor kimozdítanak bennünket a kényelmi zónánkból. Azzal, hogy ítélkezünk, vagy kritizálunk, mindent egy adott dobozba zárunk, de a dobozos gyors ételhez hasonlóan, bár lehet, hogy kényelmes, nem mindig egészséges. Az ilyen mentális és emocionális hozzáállás nagyon veszélyes, mivel megbélyegezzük a személyt vagy a szituációt, hogy: ők olyanok, és annak megfelelően bánunk velük. Sajnos gyakran ez tudat alatt történik.

A látásmódunk és hozzáállásunk azért marad olyan kritikus és bíráló, mert a mi részünkről nincs betáplált pozitív energia, ami bátorítana, vagy megengedné a pozitív változást.

Ha negatívat táplálunk be, akkor abból nem lehet pozitív kimenetel.

Gyakran cselekszünk ily módon. Valamiképp szeretnénk, hogy a többiek jobbak legyenek, de ahelyett, hogy bíznánk bennük, segítenénk őket, és észrevennénk bennük a jó minőségeket, valójában hátráltatjuk őket azzal, hogy a gyöngeségeikre, hibáikra, vagy a múltjukra koncentrálunk. Amire mi összpontosítunk, az teljesen negatív, de mégis azt várjuk el, hogy ők legyenek jobbak.

Amikor az éber tudatosságunkban sokkal függetlenebbek, azaz kívülállók vagyunk, akkor nem a rosszra fogunk összpontosítani, hanem azt fogjuk nézni, hogy a rosszat hogyan tudjuk jóra változtatni a pozitív érzéseink vagy hozzáállásunk közreműködésével. Az igazán nemes-lelkű cselekedet ez; a névtelen, jó-akaratú közreműködés, ami megoldást kínál, szemben a kritizáló és ítélkező emberek szokásos panaszkodásaival.

Aki szellemileg éber, képes orvosolni a bajt, és nem bonyolódik önmagát igazoló panaszkodásokba.

Az érettség azt jelenti, hogy teljesen tisztában vagyok a dolgokkal, és amennyire tudatában vagyok, olyan mértékben maradok csendben. Nagyon sok dolog szinte magától megoldódik, ha a motivációnk, amivel közreműködünk, állandóan kedves és őszinte.

A szellemi életvitel 8 alapelve - 1. alapelv

A szellemi életvitel alapelvei, amik a saját szemlélődésünkkel és a csenddel segítenek bennünket a mindennapi életünkben.

1. Alapelv: Megfigyelni, de nem magunkba szívni

A megfigyelés azt jelenti, hogy bármilyen helyzetbe kerülünk, bármilyen vonatkozásban, egy újfajta gondolkodási pozícióba helyezzük magunkat.

A megfigyelés egy olyan csendes képesség, amit meg kell tanulnunk, ha világosan fel akarjuk mérni, hogy milyen pozitív változásokra van szükség egy adott szituációban, vagy egy bizonyos személy vonatkozásában. Amikor kívülálló, független megfigyelők vagyunk, ez azt jelenti, hogy a tudatunk állandóan világos és szabad, tehát nyitott az új perspektívák felé, és így tanulunk meg figyelemmel meghallgatni másokat, és ráhangolódni mások valóságára.

A megfigyelés lehetővé teszi számunkra, hogy kreatívak, termékenyek, hatékonyak legyünk, mert teret engedtünk egy igaz és jobb megértés számára.

Ha nem tanuljuk meg a megfigyelésnek ezt a művészetét, akkor reagálunk, és magunkba szívjuk a személy vagy szituáció negativitását. Elmerülünk a „Mi a baj?” futóhomokjában, ami meggátol bennünket abban, hogy a helyére tegyük a dolgokat. Amikor a negatív érzelmeket magunkba szívjuk, és feltöltődünk azokkal, elnehezülünk, és reménytelenül földhözragadttá válunk.

A túlterheltség miatti gravitáció nem teszi lehetővé, hogy felülemelkedjünk a történteken, és a dolgokat a maguk valóságában érzékeljük. Eredményeképpen elveszítjük a perspektívát, és túlreagáljuk a dolgokat.

Ha meg szeretnénk érteni, hogy a megfigyelés mentális pozíciója hogyan segít bennünket a perspektivikus látásmód erejének a megszerzésében, érdemes megnéznünk a madarak és a hangya példáját. Míg a hangya állandóan nyüzsög, rohangál ide-oda, hogy megtalálja, és összegyűjtse az élelmet, mindig csak azt fogja látni, ami közvetlenül az orra előtt van. Ezzel szemben a madár felemelkedik a földről, egyre magasabbra száll, és egyre nagyobb távlatból kezdi látni az egész képet, mint ahogyan a földről, vagy akár egy faág tetejéről láthatná. Az egész kép látása egy teljesen más perspektívát mutat. Csak ezek után lesz képes arra, hogy tisztán lássa, hogy merre menjen, és mit tegyen.

Amikor elveszítjük a perspektivikus, távlati látásmódot, belebonyolódunk a részletekbe, elmulasztjuk azt, ami „nyilvánvaló”, és el se tudjuk képzelni, hogy más valóságok is léteznek.

A lélek eredeti minőségei

A léleknek öt elsődleges minősége van, amiről azt is mondhatjuk, hogy ezek az emberiség eredeti színei, amelyekkel az életünk képét festjük meg. Ezek:

Béke

Ez a lélek eredeti minősége. A béke: belső derű, nyugalom, az erőszakmentesség személyesen megtapasztalt állapota. A békének ebben az állapotában, harmóniában vagyok mindennel és mindenkivel, ami, vagy aki körülöttem van. A „shanti” szó békét jelent, és ez a gondolat az, amit a meditációban egy kulcsfontosságú lépésként használunk.

Tisztaság

A becsületesség és világosság állapota, amelyben ugyanaz vagyok kívül, mint belül, nem csapom be se magamat, sem másokat. Következésképpen nincs jelen semmilyen mesterkéltség. A tisztaság az eredeti igazság állapota, amelyben semmilyen erőszakot nem követünk el mások ellen, és amelyben ellenem sem követhetnek el semmilyen erőszakot. Amikor az énünk az eredeti tisztaság állapotában van, azt mások nem károsíthatják, vagy nem rombolhatják le, hiába is próbálkoznának, mivel a tisztaság a védelem természetes aurájával egy láthatatlan gátként szolgál. Amikor elérem a tisztaságnak ezt a szintjét, ez azt jelenti, hogy minden dolgot tisztelek.

Szeretet

Talán ezt az eredeti minőséget a legnehezebb elérni, mivel már nagyon belekeveredett a ragaszkodás, a birtoklás és függőség, mint mélyen gyökerező szokások, és ezeket fogadják el normálisnak. Eredményeként, az emberi lények nehéznek találják a tiszta szeretet igazi formáinak felismerését, ami feltétel nélküli. A szeretet minősége azt jelenti, hogy „gondoskodom”, megosztok, és különösképp szabaddá teszek. A szellemi szeretet soha nem teremt szükségletet vagy függőséget, amelyben a másik lény nem találhatja meg önmagát, vagy nem lehet önmaga. Az univerzumban a szeretet a legnagyobb erő és áldás.

Tudás

A tudás alatt az értendő, hogy ismerem magam, és az vagyok, aki örökké és valóban vagyok, és ebben a tudatosságban létezem. Nem csak ismeret a lélekről, a békéről, a szeretetről, stb., hanem sokkal inkább annak a tudása, hogy a lélek vagyok, a béke vagyok, a szeretet vagyok. Az igazi tudás abban fejeződik ki, ami „vagyok”, az én eredeti tudatosságában, ami az egó hamis énjén túl létezik.

Boldogság

A boldogság az öröm, az élvezet természetes kifejezése, miközben élünk, és kapcsolatba kerülünk másokkal. Boldogság csak akkor lehetséges, amikor tisztelettel viszonyulok magamhoz és másokhoz, és hagyom, hogy mások is részesedjenek abból, ami vagyok, és amim van.  Kapcsolatba kerülök az emberekkel és a természettel, és azon keresztül megtapasztalom az emberi élet beteljesülését.

Amint tudatára ébredünk ennek az öt elsődleges minőségnek, fokozatosan rájövünk arra, hogy mindegyiknek milyen sok jellemzője van.

Belépés és kilépés

Ha bármilyen kapcsolatban, vagy tevékenységben harmonikusak, és sikeresek szeretnénk lenni, tudnunk kell, hogy milyen mértékben lépjünk be a szituációba, majd milyen mértékben lépjünk ki, azaz maradjunk távol.

A kertész egy jó hasonlat, aki a megfelelő időben elülteti a magokat a földbe, és megöntözi, de egy adott időben kilép a képből, és hagyja, hogy a természet is elvégezze a saját munkáját. Időről-időre azonban újra belép a szituációba, megnézi, hogy kapott-e elég vizet a növény, nem támadták-e meg rovarok, szükségük van-e valamilyen tápanyagra. A kertész feladata, hogy megfelelő teret biztosítson, hogy a mag kinyilváníthassa rejtett szépségét, hogy felszínre hozhassa egyediségét; a virágokat tehát nem a kertész teremti, ő csak azt segíti, hogy kifejezhessék magukat.

A kertész nem viszi túlzásba belépését a szituációkba, mert azt már erőszakos beavatkozásnak neveznénk.

Miután elültette a magot, nem követeli az azonnali eredményt, nem ássa ki a magot már másnap, hogy megnézze vajon kicsírázott-e? Elvégzi a feladatát, teljesíti a dolgát, majd visszavonul, mert megértette, hogy a virágok virágzása nem tőle függ. Természetesen nem is távolodik el túl hosszú időre. Ha így tenne, a gondoskodás hiányában a növényei meghalhatnak, vagy káros rovarok, bogarak támadhatják meg, amelyek elszívnák a növények erejét. Tehát a kertész hosszú időre nem vonhatja ki magát az események alól, de azzal, hogy tudja, mikor avatkozzon közbe, és mikor engedje a dolgokat a maguk medrében folyni, egy harmonikus, tiszteletteljes partneri kapcsolatot épít ki a természettel.

Hasonlóképpen nekünk is az a kötelességünk, hogy elültessük a jó szándék, a tisztelet, a tolerancia pozitív magjait, teret adva ugyanakkor másoknak, és az univerzum erőinek is arra, hogy az időnek és hajlamaiknak megfelelően elvégezzék munkájukat és kifejthessék hatásukat.

Nagyon gyakran elültetjük ezeket a magokat, de azonnali eredményt várunk. „Már olyan sok türelmet mutattam, és az illető mégsem változott meg! Meddig kell még tűrnöm? Úgy érzem, hogy teljesen elnyom a másik.” Mivel szinte hozzá ragadunk ahhoz, amit teszünk, így nincs hely, hogy bizonyos dolgok a maguk idejében megtörténjenek. Előfordul, hogy helytelen típusú kegyelmet próbálunk gyakorolni, vagy bizonyos dolgokat, személyeket kontroll alatt akarunk tartani; azt hisszük, hogy mi jobban tudjuk, tehát túlságosan belépünk, beavatkozunk az életükbe. Ez a beavatkozás, és a tér megadásának hiánya provokálja az ellentéteket, a megbánást, és a másokkal való konfliktusokat.

Máskor elegünk van a másikból; a toleranciánk, és empátiánk teljesen elszáll, és azt mondjuk: „Most már elegem van!” vagy „Nekem is megvan a magam dolga”, tehát hátralépünk, de önző módon, mert teljesen elszigeteljük magunkat a másiktól vagy a szituációktól.

Ezt a fajta nemszeretem-érzést, vagy elutasítást igen gyakran megokoljuk, vagy álruhába bújtatjuk az olyan mondatokkal, mint:„Nekem is szükségem van egy kis térre”. „Hagyom, hogy megálljanak a saját lábukon”. Valójában azonban arról van szó, hogy tovább már nem tudjuk elviselni a helyzetet, mert nem gyakoroltuk a türelmes megértést, ami engedi, hogy a jó és pozitív kicsírázzon és növekedjen a saját idejében  

Az, hogy tudjuk, mikor lépjünk hátra, és mikor lépjünk be egy szituációba, egy művészet, de nagyon szükséges, ha el akarjuk érni, hogy mindig jól érezzük magunkat.

Kommunikáció

A kommunikációnk nagy rész nem verbális, és csak ritkán ismerjük fel, hogy milyen nagy hatással van másokra. A hangszín, amit használunk, a testbeszéd, (különösen a szem és az arc) a viselkedésünk, az érzéseink állandóan kommunikálnak másokkal, kifejezve a haragot, félelmet, szeretetet, bizalmat, elutasítást – az emócióinkat. Amit gondolunk, nem tudjuk elrejteni; egy darabig talán lehetséges, de végül az igazság kiderül.

Ahhoz, hogy világosan kommunikáljunk egymással, az első lépés, hogy csendben legyünk, azaz a meghallgatás képessége.

A meghallgatáson kívül a kommunikációhoz hozzátartozik a megosztás, megértés, és annak az élvezete, amit mások képesek felkínálni. A valódi kommunikáció: gyógyító és tápláló.

Nemcsak másokkal kommunikálunk, hanem önmagunkkal, Istennel, sőt még a természettel is. A nyugalomban maradás, az összeszedettség, és nyitottság képessé tesz bennünket arra, hogy ráhangolódjunk másokra, hogy megfelelő módon válaszoljunk, jelentőségteljesen, nemcsak egy mechanikus módon.

Mi blokkolja a pozitív kommunikációt?

·         A terjengős gondolatok, szavak, túlzott tevékenységek, aminek következtében nem tudunk világosan gondolkodni. Elveszítjük a lényeget, hogy mit is akarunk mondani.

·         Amikor elveszünk a saját érzelmeinkben vagy elképzeléseinkben. Egy ilyen állapotban nem hallgatunk figyelmesen a másikra.

·         Negatív módon való visszaemlékezés a múltra. Ez nem engedi, hogy helyesen hangolódjunk a jelenre és a jövőre. Amikor a jelen szükségleteivel nem kommunikálunk helyesen, akkor elveszítjük a lehetőségeket.

·         Az őszinteség hiánya. Amikor a gondolataink és érzéseink őszinték és tiszteletteljesek, akkor mások szíve megnyílik felénk. Felépül a bizalom pozitív gyorsforgalmú útja, és a kommunikáció pozitívan áramlik.

·         Negatív érzékelés teremtése és érzése másokkal kapcsolatban, azaz ahogyan látjuk őket, vagy ahogyan felcímkézzük a másikat. Az ilyen érzések, függetlenül attól, hogy mennyire jól akarjuk elrejteni, végül mindig elmondásra kerülnek egy nagyon kifinomult, nem verbális módon, és egy nehéz, feszült atmoszférát teremtenek.

·         A negatív érzékelés és érzések nem elengedése. A másokkal való kapcsolataink megújításának egyetlen módszere, ha naponta elengedjük a negativitást, hogy elkerüljük ezek beépülését. A beépülés messze gyorsabban megy végbe, sokszor teljesen észrevétlenül, és csodálkozunk, hogy miért marad el a pozitív eredmény.

·         A csend hiánya. Amikor mélyen magunkba nézünk, és a gondolatainkat, érzéseinket a csend karanténjába helyezzük, ez képessé teszi a pozitívvá válásunkat. A csend karanténja a relaxáció; szétoszlatja a haragot, és vádaskodást, panaszokat, ami gyakran együtt jár a haraggal.

Milyen módjai vannak a kommunikáció fejlesztésének?

·         Mindkét füllel hallgassuk a másikat. Aktív meghallgatóknak kell lennünk, teljes ráhangolódással, hogy teljesen jelen legyünk az adott pillanatban, együtt a személlyel. Ha nem ez történik, akkor az egyik fülemmel meghallom, és a másikon kiengedem, vagy csak félig hallom meg, amit a másik mond, ami nyilvánvalóan félreértésekhez vezet.

·         Értsük meg, hogy honnan indult a másik személy. Ne csak feltételezzünk, elképzeljünk, vagy ítélkezzünk; amikor ezt tesszük, a kritikus látásmódunk megbénítja a másikat, hogy kifejezhesse, amit mondani szeretne. Ezek után, a helytelen vagy félig igaz feltételezések miatt, a másik személy nem kap lehetőséget az előre haladásra, vagy az önkifejezésre, hogy kikerüljön a vonatkoztatási rendszerünkből. Ahhoz, hogy másoknak igazi esélyt adjunk az önkifejezésükre, nem helyezhetjük a saját kereteinket köréjük.

·         A megszólalás előtt gondolkodjunk. Ez nem egy új dolog, de hiába halljuk gyakran, mégis elfelejtjük alkalmazni. A beszéd előtti gondolkodás azt jelenti, hogy kimutatjuk a másik felé mérlegelésünket, és akkor a megfelelő időben, a megfelelő módon a megfelelőt mondjuk.

·         Mindig azt mondjuk, amit gondolunk. Amikor bátran, nyugodtan, önbizalommal és erőszak nélkül beszélünk, akkor a kommunikáció őszinte, nyitott, világos, és bizalmat keltő. Nem az a bátorság, ha azt mondjuk, amiről úgy gondoljuk, hogy a másik épp azt szeretné hallani. Ha a bátorság azért hiányzik, mert szükségünk van arra, hogy jóváhagyják, amit mondunk vagy, hogy elfogadjanak, vagy hiányzik az önbizalom, akkor a kommunikáció, és általa a kapcsolatunk is, felszínes és mesterkélt marad, ami senkinek nem kielégítő.

·         Tanuljuk meg a csend nyelvét. A csend alapját képezi a helyes szándéknak, pozitív érzéseknek és világos viselkedésnek. A csend nyelvének csak egyetlen nyelvtani szabálya van: ami az őszinteség és kedvesség. Az őszinteség világosságot teremt, és a kedvesség tiszteletet ébreszt.

Amikor a másokkal való találkozásunkkor időt szakítunk arra, hogy elgondolkodjunk a saját kommunikációs szintünkön, akkor a csendben történt felismeréseink sokkal magasabb minőség alapján valósulnak meg. Az összes kapcsolatunkban, minden vonatkozásban, könnyűséget fogunk tapasztalni: legyen szó magunkról, másokról, vagy a Fény Legfelső Forrásáról.

Ok okozat 2

Idő: Az idő egy olyan értékes erőforrás, amiről gyakran azt érezzük, kevés van. Egyetlen eltelt másodperc sem fog visszatérni. De ha pozitív karmát teremtek az idővel, akkor mindig lesz elég időm arra, hogy azt megtegyem, amit szeretnék. Az idő együtt fog működni velem. Amikor elvesztegetem az időmet, akkor „büntetésként” időzavarban leszek.   

Vagyon: Vannak, akiknek sok a vagyonuk, mégis mindig „szegénynek” érzik magukat. Nem a vagyon tesz valakit gazdaggá, hanem a hozzáállás. Ha a vagyont egy nemes célért használjuk, akkor az sokszorosan visszatérül. Nem véletlen, hogy a jótékonyságnak fontosságot tulajdonítanak.

Kapcsolatok: Vannak olyanok, akik látszatra sok kapcsolattal rendelkeznek, mégis, amikor segítségre szorulnak, nagyon kevesen vannak mellettük, hogy „viszonzást” adjanak. A kapcsolatok befektetések. Minél több szeretetet, tiszteletet, kedvességet, együttműködést és együttérzést „fektetek be”, annál többet kapok azokból vissza.

Tudat/test: A gondolataim és az energiám a legértékesebb erőforrásaim. Ha nem használom ezeket megfelelően, akkor le kell aratnom az annak megfelelő következményeket. Ha negatív, és haszontalan dolgokról gondolkodom, akkor lehet, hogy fejfájásom lesz. Ha egész nap a számítógép előtt ülök, akkor előbb-utóbb szemüveget kell viselnem. Ha a tüdőmet oxigén helyett nikotinnal szennyezem, akkor ennek lehet a következménye egy tüdőbetegség.

Természet: Ha megtanulom, hogy ne szórjam szét a szemetet, vagy ne pazaroljam a vizet, és más természeti kincseket, akkor egy tiszteletteljes kapcsolatot alakítok ki az anyatermészettel. Teljesen mindegy, hogy mások mennyi szemetet szórnak ki az autójuk ablakán, az én feladatom, hogy megteremtsem a magam személyes kapcsolatát a természettel és az 5 elemmel. Ha így teszek, a segítőimmé válnak, amikor szükségem lesz rájuk. Így mindig lesz mit ennem, lesz vizem és lesz levegőm.

Most itt az idő, hogy rendezzük a karmikus számláinkat azzal, hogy tiszteletet adunk minden erőforrásunknak. Hangolódjunk a legmagasabb célunkra, hangoljuk össze az erőforrásainkat ezzel a céllal. Mindig adjunk többet, mint amennyit veszünk, és minden erőforrásunk bőségben lesz. 

Belső öröm

Az élet legnagyobb kincse a boldogság és e tapasztalat iránti vágy végtelen. Hol kezdődött? Az első tapasztalattal, hogy testben vagyok, hogy mozgatom a karjaimat, a lábaimat, az ujjaimat, hogy kimondtam az első szavakat, hogy a szemeimmel láttam, a füleimmel hallottam, a kezeimmel játszottam, hogy megtanultam gondolkodni, rajzolni, magyarázni, megérteni. Amikor azt mondták, hogy valamit jól tettem, hogy csinos vagyok, okos vagyok, sikeres vagyok, első vagyok. Ez az a boldogság, ami nem sértett másokat. Ott volt a természetes boldogság, a béke és az elégedettség érzése. De honnan jött a boldogtalanság? Mi változtatta meg az ártatlan boldogságot?

Az igazi boldogság maga az önismeret, ezért minden támasz nélküli. Független, túl van a vonzásokon, az érzelmi függőségeken, az állandó akaráson. Valamit mindig keresünk, ami megteremtheti a boldogságunkat, legyenek ezek a kapcsolatok, a zene, a mozi, a kábítószerek, a ruházkodás, stb. Először valóban adnak valamilyen élvezetet és kielégülést, de az idő múlásával még többre van szükség, hogy a boldogságot fenntartsák. Azután egyre nehezebbé válik az öröm, a megelégedettség megtapasztalása, mert egyre szélsőségesebbé válunk. A boldogság állandó kutatása ebben az örökké változó világban, ahol semmi nem marad állandó, végül boldogtalansághoz, szomorúsághoz és feszültséghez vezet. A keresés olyan szokássá válik, amit nem tudunk abbahagyni, és mire felismerem, hogy az, amit eddig kerestem, nem a boldogság igaz forrása, már sok terhet felhalmoztam a különböző szokásokkal és tapasztalatokkal, és tetteim következményeivel.  

Ugyanakkor biztos van valamilyen módszer, amivel meg tudom változtatni a régi szokásaimat, és visszanyerem a természetes boldogságot, ami szabad a szomorúság minden formájától?

Mire van szükségem, hogy a folyamatot elkezdjem? A figyelmemet egy időre el kell távolítanom a boldogság keresésétől és meg kell értenem a szellemi bölcsességet és igazságot. Meg kell értenem, hogy az eredeti természetem a béke, a tisztaság, az üdvösség, az igazság és az erő. Meg kell tanulnom a módszereket, hogy ezeket újból a felszínre hozzam. A saját mesteremmé kell válnom és meg kell ismernem önmagamat. A pozitív oldalra kell koncentrálnom mindenben, a gondolataimban, a szavaimban és a tetteimben. Meg kell tanulnom ellenőrizni a gondolataimat és érzéseimet, mert azok az én teremtéseim. Meg kell tanulnom használni a gondolati erőt, hogy megértsem önmagamat. Meg kell tanulnom használni a nyelvemet, hogy az ne úgy viselkedjen, mint egy mérges kígyó, ami másokat bánt és nevetségessé tesz, mert ez önmagamnak is boldogtalanságot okoz. A tetteimnek hasznot kell hozniuk másoknak és önmagamnak is. Azok ne csak önmagam hasznáért legyenek, mert ez vezet magányhoz! Türelmesnek kell lennem másokkal, függetlenül a koruktól, a bőrszínüktől, a nemüktől, és még akkor is tiszteletet kell adnom, ha ők inzultálnak engem. Lehet, hogy az egyensúly visszaállítására szükség van egy kis erőfeszítésre, de az elérés óriási, és az eredménye a harmónia és a belső öröm. 

Miért legyünk vegetáriánusok?

A vegetarianizmus nem pusztán vallási vagy erkölcsi kérdés.

Az ember eredeti természete, hogy vegetáriánus. Ezt a következők is bizonyítják:
Fogaink elsősorban növényi eredetű ételek megrágására alkalmasak (lapos őrlőfogaink olyanok, mint a növényevő állatoké). Ha összehasonlítjuk a testünk hosszát (általában 5 – 6 láb) a belünk hosszával, ami 24-25 láb hosszú, akkor láthatjuk, hogy az arány hasonló, mint a növényevő állatoknál. A húsevő állatoknál a test és a bél hossza kb. ugyanolyan. Ez is alátámasztja, hogy az emberi test nem állati eredetű ételek emésztésére lett megalkotva – viszont a hosszú bélrendszer lehetővé teszi a rostban gazdag növényi eredetű ételek lassú emésztését. A hús emésztéshez, és a mérgektől való gyors megszabaduláshoz rövid bélrendszerre van szükség. A hosszú bélrendszer nem tud gyorsan megszabadulni a nagyon mérgező salakanyagoktól. Manapság az orvostudomány is világosan rámutat a húsevés és a szívbetegségek és a rák között lévő kapcsolatra, aminek emberek milliói esnek áldozatul. Az állati eredetű ételek fogyasztásakor nagy mennyiségű koleszterin ülepedik le az érfalakon és az erekben, ami megakadályozza a vér áramlását a szív felé, ami magas vérnyomáshoz, különböző szívbetegségekhez és agyvérzéshez vezethet.

Nagyon kevés a vastagbél, végbél és mellrák az olyan nemzeteknél, ahol nagyon kevés húst esznek, mint pl. a japánoknál v. az indiaiaknál, ugyanakkor ezek a betegségek nagyon elterjedtek a húsfogyasztó lakosság körében. Húsevő állatoknak a rövid bélrendszerük teszi lehetővé, hogy minél előbb megszabaduljanak a gyorsan bomló és mérgeket termelő hústól. Az embernek a növényevőkhöz hasonlóan hosszú a bélrendszere. Ezért ha húst eszünk, az emésztéskor keletkező mérgek túlterhelik a veséket, ami köszvényhez, ízületi gyulladáshoz, reumához vagy akár rákhoz is vezethet.

Amikor egy állatot lemészárolnak, a húsa bomlásnak indul és gyorsan beteges szürkés-zölddé válik. A húsipar, hogy eltüntesse ezt az elszíneződést, nitrátot vagy salétromsót, nitritet és más adalékokat használ, hogy a hús élénk piros szint kapjon. A kutatások kimutatták, hogy ezek az adalékok rákkeltők. Ezen kívül nagy mennyiségű vegyszert kevernek az állatok takarmányába. Az állatokat úgy tartják életbe, hogy állandóan nyugtatókat, hormonokat, antibiotikumot és különböző vegyi anyagokat adnak nekik. Ez a folyamat még az állat megszületése előtt kezdődik és a haláluk után is folytatódik egy jó darabig. Ezek a gyógyszerek vagy vegyi anyagok, hormonok stb. a húsban maradnak, amit elfogyasztanak.

A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy az állatok mit élnek át a lemészárlásukkor.
A rabságban tartott háziállatok egész élete természetellenes. Mesterséges megtermékenyítés, hormonkezelés, természetellenes ételek vagy takarmány, csak azért, hogy hízzanak a születésüktől kezdve. Életük végéig borzasztó körülmények között élnek, majd végül lemészárolják őket. A karámok, ahol soha nem látnak napfényt, az elektromos döfő, az állatok ingerlése, terrorizálásá, és megfélemlítése, mindez része a mai modern állattenyésztésnek, szállításnak és lemészárlásnak. A kereskedelmi vágóhíd horror. A szenvedő állatot kalapácsütéssel, elektromos sokkal, agyat roncsoló fegyverrel némítják el. Ezeket a szerencsétlen állatokat a lábuknál fogva húzzák a magasba és mechanikus szállítóberendezés viszi őket a lemészárlásra a halálgyárban. Még élnek, amikor elmetszik a torkukat, a testüket kettéhasítják és halálra véreznek.

A húsevők kedvelt érvelése, hogy “nagyon sok húst kell ennünk, ugyanis sok állati fehérjére van szükségünk.” Ez a legszélesebb körben elterjedt szemfényvesztés, ami azt a félelmet kelti az emberekben, hogy ha nem esznek elég állati fehérjét, akkor nem kapnak elegendő energiát az egész napra. A napi szükséges 45 gr fehérjét könnyű megkapni, ha olyan vegetáriánus ételeket eszünk, mint pl. búzafélék, lencse, mogyoró, zöldségek és gyümölcsök. Különben is a szervezetnek könnyebb megemésztenie a növényekből származó fehérjét, mint az állati eredetűt.

Hús csak kevés embernek jut hatalmas költségekkel. Ahhoz hogy egy marha legalább 1 kg húst adjon, 16 font (7.2 kg) gabonát kell elfogyasztania és 10 font (4.5 kg) fehérjéből v. fehérjét tartalmazó takarmányból, amit elfogyaszt, csak 1 font (0.45 kg) állati fehérjét termel, ami alkalmas emberi fogyasztásra.

A környezeti szennyeződés a másik ár, amit megfizetünk a mértéktelen állattenyésztésért, ahelyett hogy gabonafélét termesztenénk. A vágóhidaktól és hizlalótelepektől származó erősen szennyezett szennyvíz a folyók és folyóvizek szennyeződésének a legnagyobb oka. 1 font (0.45 kg) búza termeléshez csupán 60 font (kb. 27 l) víz szükséges, míg 1 font (0.45 kg) hús előállításához 2.500 és 6.000 font körüli (1.134 – 2.721 l) víz szükséges.

Nemrégiben végzett kísérletek rámutattak arra, hogy bizonyos ételek közvetlenül befolyásolják az agy működését. Pl. a lecitinben gazdag ételek segítik az emlékezést. Az olyan étel, amiben nincs fehérje, de gazdag szénhidrátokban, órákig álmossá tesz bennünket. Az a tény, hogy az étel befolyásolja a tudatot már évszázadok óta jól ismert azok számára, akik jógát v. meditációt gyakorolnak.

A világegyetem energiából, rezgésekből áll és a gondolataink is energia, rezgések. Minden ételnek megvan a saját rezgése, frekvenciája, ami befolyásolja úgy a szervezetet (egészségünket), mint a tudatot.

Az ételeket három kategóriába lehet sorolni, függően attól, hogy milyen energiát tartalmaznak.
Az első kategória az u.n. “szatvik” vagy “szató”, szent (tiszta) étel. Az ilyen energiát tartalmazó étel tisztaságra, öntudatra, szeretetre, békére és boldogságra ihlet. Ebbe a kategóriába tartoznak a gyümölcsök, a zöldségek, a hüvelyesek, a dió, a mogyoró, a gabonafélék, a tej és a tejtermékek.

A második kategória az u.n. “radzsó” (nem ajánlatos) ételek. Az ilyen energiát tartalmazó ételek nyugtalanságra, izgatottságra, állandó rohanásra ihletnek. Amikor ez az energia befolyásol bennünket, akkor a test és tudat izgatott és ideges lesz, képtelen megnyugodni, ellazulni. Az ilyen ételek vagy italok koffeint tartalmaznak, mint pl. a feketekávé, de nagyon sok tea is, vagy a csípős, erős fűszerek, erjesztett ételek.A harmadik kategória az u.n. “tamó” (tisztátalan) ételek. Az ilyen energiát tartalmazó ételek eltompítanak, tunyaságra ihletnek bennünket, a testünket, a szervezetünket pedig a hanyatlás és betegségek felé viszik. Az ilyen ételek csoportjába tartozik a hús, a hal, a tojás, az alkohol, és az összes hagymafélék.